Drámai híreket közölt betegségéről Reviczky Gábor

Reviczky Gábor
2021.12.09.
Vágólapra másolva!
Áttéte van, többek közt a csontjaiban, ez a legutóbbi vizsgálaton derült ki - nyilatkozta a színész.
Vágólapra másolva!

Mint azt korábban megírtuk, Reviczky Gábor nemrég hozta nyilvánosságra, hogy rákbetegséggel küzd. A 74 éves Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt prosztatadaganattal diagnosztizálták, most célzott sugárkezelést kap. Reviczky állapota azóta javulást mutat, viszont elárulta, hogy ennek ellenére is csak pár éve van hátra az életéből - erről itt írtunk.

Reviczky Gábor MTVA

"Igaz, hogy nem akartam kemoterápiát, de akkor még nem tudtam, hogy áttétem van, többek között a csontjaimban... ez a legutóbbi vizsgálaton derült ki. Beláttam, hogy muszáj vállalnom a kezelést, amiből hatot írtak ki. Ebből hármat már megkaptam, és a körülményekhez képest egész jól viseltem. Úgy tűnik, eredményes is, hiszen a prosztatámból már eltűntek a rákos sejtek. Bízom benne, hogy ez máshol is így lesz" - mondta most a Blikknek.