Kiderült, milyen a viszony Berki Mazsi és Hódi Pamela között

Berki Mazsi összeveszett Hódi Pamelával: "Azt mondta, hülye vagyok" Hódi Pamela
Vágólapra másolva!
Berki Mazsi elmondta, hogy milyen a viszonya Hódi Pamelával, akinek szintén született egy kislánya Berki Krisztiántól.
Vágólapra másolva!

Berki Mazsi a Beköltözve Hajdú Péterhez című műsorban nemcsak arról beszélt, hogy a szülését nem is élőben közvetítették, hanem például arról is, hogy milyen most a kapcsolata Berki Krisztián másik lányának az anyjával, Hódi Pamelával.

Hódi Pamela, Berki Mazsi Forrás: Facebook/Hódi Pamela - hivatalos oldal, Facebook/Berki Renáta

"Ha úgy hozta volna az élet, hogy mi is szétmegyünk, én nagyon-nagyon hibáztattam volna később magunkat, hogy a lányunknak... ilyen cikkek, oda-vissza, áskálódás, vádaskodás. Annyira csúnya volt így utólag, és

Pamelának én ezt mondtam, és elnézést kértem, azóta már találkoztunk személyesen, és most, hála istennek, egy nagyon jó kapcsolatot, viszonyt ápolunk" – mondta Berki Mazsi.