Kiderült, mitől retteg leginkább Stana Alexandra - videó

dancing, with, the, stars, 2023, TV2, Marics, Peti, Stana, Alexandra,
Vágólapra másolva!
Stana Alexandra és Meggyes Dávid kapcsolata elég viharosan indult. A táncosnő azután ismerkedett meg az egykori focistával, miután elvált Köcse Györgytől. Neki azonban volt felesége, de otthagyta Horváth Grétát. Stana Alexandra most arról beszélt, hogy mi a legnagyobb félelme a párjával kapcsolatban.
Vágólapra másolva!

Stana Alexandra legbensőbb félelmeit árulta el egy, a napokban megjelent beszélgetésben.

Őszintén elmondom, rettegek a gondolattól, hogy egyszer majd megun, vagy nem un meg, hanem sok évig együtt leszünk, ám vágyni majd arra, hogy valaki az újdonság erejével hasson rá. Szerintem én pont a legrosszabb példa vagyok arra, hogy ne érdekelne, mert nagyon félek ettől, főleg, mert szinte minden kapcsolatban ezt látom, tisztelet a kivételnek" – mondta a Kinek Van Igaza? című Youtube-csatorna legutóbbi epizódjában Stana Alexandra.

Meggyes Dáviddal való kapcsolatuk eddig kibírta az idő próbáját.

– kezdte bejegyzését az üzletember 2022 augusztusában.

"Itt találkoztunk szemtől szemben először! Isten az atyánk, semmi, de semmi hátsó szándék nem volt bennünk, csak egy kellemes szimpátia, ami tartott kb. 4 és fél percig, ugyanis az Exatlonos haverok meg a csinos ruhák, úgy néz ki, nagyobb benyomást tettek. Ki gondolta volna, hogy egy évvel később egymás mellett fekszünk és kelünk!? De nem bánom...sőt! Csoda vagy" – vallott szerelmet a focista.