Kiderült, hová tűnt Mohamed Fatima a Fekete Vonat-botrány után

Mohamed Fatima
Vágólapra másolva!
Mohamed Fatima feladta énekesnői karrierjét az emlékezetes Fekete Vonat-botrány után: Lengyelországba költözött, és egyelőre nem foglalkozik zenéléssel.
Vágólapra másolva!

A Fekete Vonat énekesnője, Mohamed Fatima augusztus végén jelentette be, hogy végleg visszavonul, előtte hiába gyűjtött maga köré saját zenekart. Az énekesnő az után döntött így, hogy a Fekete Vonat visszatérő koncertje botrányba fulladt év elején, pénzügyi és személyes viták után végleg feloszlott a zenekar.

Mohamed Fatima Forrás: Instagram/Mohamed Fatima

Mint egy élő TikTok-bejelentkezéséből kiderült, Mohamed Fatima azóta Lengyelországba, Katowicébe költözött rokonokhoz, és egyáltalán nem akar zenéléssel foglalkozni:

Talán csinálok egy YouTube-csatornát, ahova fel tudok tölteni olyan tartalmakat, melyeket szeretnék a közönséghez eljuttatni. Ehhez nem kell tévé, rádió, média... Akik ismerik a nevemet, azok ezek után is úgyis fogják ismerni..." – idézte a Bors az énekesnőt.

"Hogy vagyok Juniorral, őszintén? Nem vagyok vele túl jóban. Más a gondolkodásunk, mondjuk így" – tette hozzá Fatima korábbi zenésztársáról, L.L. Juniorról.