Többször elsírta magát a kislánya miatt Hódi Pamela

Hódi Pamela
Vágólapra másolva!
Hódi Pamela elárulta, két gyerek mellett tíz kilót szedett fel. A családanya most életmódváltásba kezdett, rendszeresen fut és külön főz magának.
Vágólapra másolva!

Hódi Pamela Tóth Bencével közös lánya, Evolett nemrég kezdte a bölcsödét. "Natkóval már egyszer végigcsináltam a beszoktatást, most is nagyon zökkenőmentesen ment, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Persze az is fura, ha nem sír a gyerek, mert az azt jelenheti, hogy valami gebasz van otthon, talán azért érzi olyan jól magát a bölcsiben. De nekünk tényleg jól ment, Via borzasztóan cuki volt. De nekem a szívem megszakadt állandóan, ha például pityergett azért picit. De olyan nem volt, hogy a nyakamba volt kapaszkodva, és három nevelőnőnek kellett rólam leszedni. De amikor túl könnyen bement, akkor meg én pityeregtem emiatt" − mesélte az édesanya a Mokkában, aki nagyobbik lányáról, Berki Natasa Zselykéről is beszélt.

Forrás: Hódi Pamela /Instagram

"Natkó pedig tízéves. Olyan magas! Gyönyörű és okos. Sokáig úszott, azt abbahagyta sajnos, pedig nagyon tehetséges volt, de nem akartam erőltetni. A kézilabdát viszont sokáig szajkóztam, hiszen hosszúak a végtagjai, jó tudna lenni. Tényleg nagyon ügyes, tavaly oklevelet is kapott mint legjobb védekező" – mesélte a büszke édesanya, aki nemrég futni kezdett, ahová egyszer a nagylánya is elkísérte.

Szeretnék fogyni: tíz kiló elég szépen feljött, csettintésre. Azóta külön főzök magamnak, nem fogyasztok kenyeret, cukros üdítőt. De még egy deka nem ment le rólam" – mondta.