2023-ban újra nagyszabású gálaműsorban választották meg Magyarország Szépét. Az estét az Éjféli járattal Az Év dala címet elnyerő erdélyi együttes, a Titán nyitotta meg. A nézőket Somossy Barbara és Csitári Gergely műsorvezetők köszöntötték, majd hófehér topban és miniszoknyában bemutatkoztak az élő műsorba jutott lányok.
Az első szakaszban több alversenyen kellett teljesíteni a korona 20 várományosának, 4 versenyző számára pedig véget ért a verseny már a tábor ideje alatt.
A döntőbe így végül 16-an kerültek be: Albutiu Réka, Csasztvan Lilla, Gilicze Éva, Hacsi Boglárka, Hatos Kitti, Hegyi Zsanett, Jagasics Maja Hedvig, Koncz Patrícia, Kovács Evelin, Mészáros Alina, Nagy Annamária, Nagy Henrietta, Nehéz Nóra, Novák Zafír Bella, Snóbel Sára és Szabó Orsolya.
Idén is fontos kitétel volt, hogy a külsőségek mellett a hölgyek tudását, tehetségét is értékelnie kell a zsűrinek, akik az első sorból figyelték az eseményeket, a nézők pedig közönségdíjast választhattak.
Meglepetésként a stúdióba érkeztek a korábbi évek szépségkirálynői és udvarhölgyei,
akik videóikban elmondták, mit köszönhetnek a versenynek, és üzentek is a versenyzőknek.
Ezt követően csodálatos ruhákban vonultak fel a kifutón, miközben a Csináljuk a fesztivált! fiatal zsűritagja, Nagy Bogi a Dalvarázs Gyermekkórussal a Hallelujah című számot adta elő.
A nézők bemutatkozó videók segítségével még jobban megismerhették a versenyzőket, akik tanulmányaik és hobbijuk bemutatása mellett azt is elárulták, hogy milyen ügyet képviselnének.
A korábbi évekhez hasonlóan négyszer léptek kifutóra a korona várományosai.
Idén először a fürdőruha helyett sportöltözékben mutatták meg magukat, ekkor Rico és Miss Mood jelentek meg a színpadon, akik a ma már 35 millió megtelkintés felett járó Vihar című dalukat adták elő.
A kreatív tourban magyar tervezők kreációit viselték a döntősök. Az élő adást kisebb videókkal szakították meg, melyek betekintést engedtek a lányok tábori élményeibe: így kiderült, milyen alversenyeken vettek részt és milyen programokat szerveztek számukra a szőlőkötözéstől az állatsimogatásig, de részt vettek jótékonysági futáson, napi edzéseken és jógaórákon is a szakmai felkészítések mellett.
Itt láthatták a nézők, hogy a Miss Fashion alversenyen Szabó Orsolya, a Miss Sporton Koncz Patrícia, a Miss Natural Beautyn döntetlenben Koncz Patrícia és Szabó Orsolya, a Miss Talentben Novák Zafír Bella bizonyult a legjobbnak.
Különleges duettet adott elő Tolvai Reni Lotfi Begivel, miközben a 16 döntős lány nemzeti viseletben vonult fel és táncolt a színpadon.
Lapozzon, nézze meg, ki lett a győztes!