Kiderült, ki mondta, hogy undorító tehén Kulcsár Edina

Kulcsár Edina
Vágólapra másolva!
Kulcsár Edina alig hat hete szüle meg harmadik gyerekét, egyes - tegyük hozzá, visszataszító gondolkodású - kommentelők szerint már most újból úgy kellene kinéznie, mint akkor, amikor a világ második legszebb nőjének választották meg. 
Vágólapra másolva!

Egyik követője undorító tehénnek nevezte a háromgyerekes édesanyát egyik fotója alatt.

Erre a gusztustalan megjegyzése Kulcsár Edina nagyon kulturáltan reagált, elmondta, hogy a tehén jelzőben van igazság, nem sovány és van teje,

írta meg a Bors. Kulcsár Edina úgy fogalmazott, még valóban nem sikerült visszanyernie az alakját, de minden téren igyekszik tudatosabb lenni. Egyik kommentelője egyszerűen nem érti, hogy lehet ilyet írni, mire Edina így reagált:

Ezt már idézni sem szívesen idézem. És amikor rámentem a profiljára, hogy megnézzem, akkor elájultam. Egy elég magas pozícióban lévő személy" – írta az egykori szépségkirálynő.