Konkoly Ági először beszélt a válásról

Konkoly Ági
Vágólapra másolva!
Konkoly Ági és az egykori focista, Józsi György 2020-ban bejelentették, öt év házasság után elválnak. A szépségkirálynőnek azóta új párja van, de a napokban felidézte rossz házasságát és a válását.
Vágólapra másolva!

Konkoly Ági, a 2012-es Miss Universe Hungary, az Instagramon jelentette be, hogy elválnak. Sokáig próbálták megmenteni a házasságukat, de nem sikerült.

Konkoly Ági egy hosszú bejegyzésben írt arról, miért változtatta meg az életét sok évvel ezelőtt. "Éjszakánként a konyha padlón fekve zokogtam... Mikor minden este sírva aludtam el, reggelente pedig azzal a megsemmisítő érzéssel keltem: nincs értelme az életemnek. Hónapok teltek el így. Hónapokig éltem félemberként. Hónapokig könyörögtem a teraszon térdelve valakinek, hogy segítsen. Volt, hogy ordítottam, volt, hogy a szenvedéstől kimerülten csak feküdtem a kövön és néztem magam elé"- olvasható a bejegyzésében.

Forrás: Konkoly Ági/Instagram

"Ezt persze senki nem látta rajtam, mert napközben igyekeztem felvenni azt a "tökéletes" mosolyt, viselkedést, amit elvárták tőlem. Szégyelltem, ami történik és igyekeztem nem csalódást okozni a körülöttem élőknek. De hánytam a tökéletességtől. Rosszul voltam attól a képtől, amit hittek rólam/rólunk. Közben utáltam magam, amiért ezt érzem. Önmagamat hibáztattam" - idézte fel a házassága utolsó szakaszát.