Itt van Szabó Zsófi legújabb botránya!

Szabó Zsófi
Vágólapra másolva!
Szabó Zsófi hatalmas változásokon ment át, mióta ismertté vált a Jóban Rosszban című sorozatban. Elég fiatalon megismerte nevét az ország, így régóta nyilvános a magánélete, az is, hogy épp kivel folytat viszonyt. Bár voltak, amiket igyekezett tagadni, előbb-utóbb nyilvánosságra kerültek a titkai, mint jelenleg is, annak ellenére, hogy nagyon hárítja a párkapcsolati kérdéseket. Nemrég nyilatkozta, hogy nem akar férfit az életébe, sok csalódás érte és kisfiára szeretne koncentrálni. Majd kiderült, hogy egy dúsgazdag, idős üzletemberrel van viszonya, ezt több forrásból is megerősítették, egyre több titokra derül fény kettejükkel kapcsolatban.
Vágólapra másolva!

Szabó Zsófi rövid időn belül két hatalmas csalódást is átélt, 2021-ben jelentette be, hogy négy év házasság után válik gyereke apjától, ami nagyon megviselte. Ekkor kezdett életmódváltásba, látványos fogyását követően teljesen megváltozott. Nem sok idő telt el, hamarosan rátalált a szerelem Shane Tusup személyében, de előtte sokan összeboronálták a botrányhős Fluor Tomival is. Tusuppal majdnem egy évig jártak jegyben, amikor botrányos szakításukról szóltak a bulvárhírek. Bár Szabó sosem erősítette meg mi történt közöttük valójában, az úszóedző megelégelte a pletykákat és egy közleményben tisztázta a nevét.

Azóta Szabó Zsófi kitart amellett, hogy nincs szüksége férfira az életében, inkább kisfiára és a családra, valamint karrierjére koncentrál. Ezért is lepett meg sokakat, hogy az egykori sorozatszínésznő hazudhatott, ugyanis egy dúsgazdag üzletemberrel lehet viszonya, akiről az is kiderült, hogy családja van. Lássuk, az elmúlt években kiket csábított el Szabó Zsófi és hogyan végződtek a kapcsolatai!

Bassam Abou Watfa

Szabó Zsófi legújabb szerelme a dúsgazdag szír vállalkozó lehet, akiről a napokban híresztelték, hogy több lehet közöttük, mint munkakapcsolat. Ugyanis Szabó az utóbbi időben egyre több modellmunkát vállal, így régebb óta ismeri a drága karórák és luxusékszerek forgalmazásával foglalkozó üzletembert.

Bassam Abou Watfa felesége Victoria és Rácz Jenőék társaságában Forrás: Hublot Instagram

Az 54 éves férfit többen is ismerik a magyar celebek közül, ugyanis közös képeket osztott már meg. Rácz Jenő séf és Rácz-Gyuricza Dóra társaságában, melyen a milliárdos felesége is látható.

Állítólag Bassam egy ideje már Svájcban él a családjával, 2015-ben vette feleségül Victoria nevű csinos feleségét, akitől több gyereke is született.

Egy bulvártémákkal foglalkozó csoportban azonban azt írták, hogy az a hír járja, hogy fél évvel ezelőtt elhagyta a gyerekei anyját.

Szabó Zsófi és állítólagos új szerelme felesége, Victoria Forrás: Hublot Instagram

Egy másik forrásból azt lehet tudni, hogy Szabóval már közös nyaraláson is voltak Montenegróban, ahol egy lesifotós készített róluk kompromittáló felvételeket, amiket azóta is árul a neten jó pénzért cserébe.

Az informátor szerint Bassam felvállalná a kapcsolatukat, de Szabó nem szeretné nyilvánosságra hozni, ezért titkolóznak.

Többen már azt találgatják, vajon, ha komolyabbra fordul köztük a dolog, Szabó Zsófi kisfiával együtt mindent hátra hagy-e majd és elköltözik-e Svájcba a luxusélet reményében.

Egyelőre sem Szabó ismerősei, sem ő maga nem reagált a róla terjedő híresztelésekkel kapcsolatban, de sokaknak gyanús, hogy a modellkedéssel foglalkozó színésznő rengeteg helyen megfordult az utóbbi időben, így gyanús, hogy a férfival utazott.

Azt sem lehet bizonyosan tudni, hogy Bassam Abou Watfa házassága valóban megromlott-e és elhagyta-e a családját, azt sem, hogy ennek köze volt-e Szabó Zsófihoz. Az biztos, hogy a milliárdos közösségi oldalai tele vannak családi fotókkal, feleségéről készült fotókkal és a családi állapotaként is házas státuszt adott meg.

Szabó Zsófi az óramárka egyik nagykövete, többször vett már részt az üzlet rendezvényein Forrás: Hublot Instagram

Lapozzon, tudja meg kik voltak eddig Szabó Zsófi párjai!