Hódi Pamela új, megrázó dolgokat mondott Berki Krisztián haláláról

Hódi Pamela
Vágólapra másolva!
2022 májusában halt meg Berki Krisztián, két gyereket hagyott maga után. Nagyobbik lánya, az akkor még csak 8 éves Natasa találta meg Krisztiánt annak teraszán. Hódi Pamela eddig nem szólalt meg a témában, most azonban őszintén beszélt érzéseiről.
Vágólapra másolva!

Tóth-Hódi Pamela azt mondta legutóbbi interjújában, hogy mára már mindannyian jól vannak, az elején viszont rettenetesen nehéz volt feldolgozniuk a gyászt.

Akkor nagy levegőt veszek, és elmondom neki, mi történt az apjával. Nem lett volna kevésbé fájdalmas, de Nati emlékei szebbek maradtak volna. Belegondoltam, ha én látnék egy halott embert, legyen az akár idegen, megviselne. Nemhogy a szerettem látványa. Nehéz volt feldolgozni Krisztián halálát, de számomra még nehezebb volt elfogadni azt, ahogyan meghalt" – mondta a Story Magazinnak az édesanya, aki azt is elárulta, Krisztián jó apa volt.

Borzasztóan sajnálom, hogy a kislányomnak sem sikerült máshogy az élete, mint az enyém, és neki is az apukája nélkül kell felnőnie."

Forrás: Hódi Pamela/Instagram