Szorcsik Viki elmondta, hogy szedte fel Kulcsár Edina volt férjét

Szorcsik Viki
Szorcsik Viki lesz a háziasszonya a TV2 új realityjének, a Power of Love-nak
Vágólapra másolva!
Társkereső reality műsorvezetőjeként debütál a Jóban Rosszban egykori szereplője, Szorcsik Viki jelenleg a Power of Love-ban látható a SuperTV2-n. Nem is kívánhatott volna magának jobb kihívást, ugyanis ő maga is megtapasztalta már, milyen bonyolult a párkeresés, sőt, az is előfordult, hogy egy tévéműsorban lett szerelmes.
Vágólapra másolva!

Szorcsik Viki a hot!-nak mondta el a véleményét arról, hogy szerinte meg lehet-e találni az igazit vagy a szerelmet egy realityben, a kamerák előtt?

Azt gondolom, hogy igen, mert ez konkrétan velem is megtörtént egy másik műsorban. A kamerák előtt lettem szerelmes, tehát az én példám azt mutatja, hogy ez egyáltalán nem lehetetlen

Forrás: TV2

- idézte fel a lapnak, hogy mikor és hogyan került közeli viszonyba Csutival.

Én kifejezetten jól érzem magam egyedül is, viszont ha párkapcsolatban vagyok, akkor nagyon el tud kapni a szerelem. Ilyenkor mindent szeretnék megkapni a másikból, és én is ugyanezt adom" - árulta el.