Ezt mondja az orvos Lagzi Lajcsi betegségéről

Galambos Lagzi Lajcsi Lajos tárgyalás
Vágólapra másolva!
Lagzi Lajcsi COPD, más néven tüdőtágulat miatt nem vonult be eddig a börtönbe, és szerdán, a hírek szerint emiatt került kórházba – de mit lehet tudni erről a betegségről?
Vágólapra másolva!

Mint írtuk, mentő vitte kórházba Lagzi Lajcsit, miután rosszul lett az otthonában, a családja szerint komoly rohama volt – pedig a napokban még óriási bulit csapott egy alföldi csárdában, ahol nem látszott rajta a betegség.

Lagzi Lajcsi a tárgyalásán Fotó: Csudai Sándor - Origo

A zenész állítása szerint COPD-ben, tüdőtágulatban szenved, amiről itt írtunk bővebben. "A gyógyszeres kezelések egy darabig működhetnek, de egy idő után már azok sem hatásosak. Ezen a ponton az egyetlen megoldás a transzplantáció, de ehhez alkalmas beteg és természetesen alkalmas donorszerv is kell" – mondta most a Borsnak egy szakorvos, hozzátéve, hogy egy súlyosabb roham akár halált is okozhat.

Lajcsi esetében a szervátültetés egyébként már csak néhány évig jöhet szóba, Magyarországon ugyanis 65 éves kor felett már nem végzik el – a zenész pedig 62 éves.

Azt ugyanakkor nem tudni, hogy Galambos Lajos a betegség melyik szakaszában van, mint ahogy azt sem árulták el, pontosan milyen tünetekkel vitték kórházba.