Opitz Barbi együtt romantikázott erőszakos barátjával

Opitz Barbi
Vágólapra másolva!
Annak ellenére, hogy a lány családja szerint a férfi azzal fenyegette meg Opitz Barbit, hogy megöli, a jelek szerint újra egy párt alkotnak - írta a Blikk.
Vágólapra másolva!

Tavaly december 23-án kavart hatalmas port a hír, miszerint az eltűnt Opitz Barbit kétségbeesetten keresi a családja. Az énekesnő szerettei azt állították, hogy

a lány párja, Albert veszélyes, és gyilkossággal fenyegette meg az énekesnőt.

Barbi előkerüléséről végül pár óra múlva a testvére adott hírt, ezzel megnyugtatva minden rajongót, később Opitz Barbi azt mondta, hogy csak vitatkoztak a kedvesével.

Úgy tűnik, a fiatal énekest nem tántorítja el még az sem, hogy a családja ellenzi a kapcsolatát, ugyanis

hónapokkal a botrány után ismét együtt mutatkozott Alberttel

- írta a Blikk.

Bár még koránt sem biztos, hogy minden a régi lenne köztük, annyi viszont igen, hogy együtt töltötték a vasárnapot a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Erről Barbi 24 óráig megtekinthető Instagram-sztorija tanúskodik. Az egyik képen a fiú a dzsekijét is odaadta a lánynak, aki mosolyogva karolta át őt és egy szív emojit is csatolt a poszthoz.