Sokan úgy gondolták, hogy Beat újra boldog, hiszen kiderült, hogy rátalált a szerelem, állítólag a nő magához fogadta, és együtt élnek annak hetedik kerületi panziójában. Valószínűleg a rapper ámokfutása közrejátszott ebben, hiszen többször is trágárkodva szidta volt párját és annak új barátját, a nőt pedig súlyos dolgokkal vádolta meg.
A hajléktalan zenész most váratlanul a Blaha Lujza téren jelent meg csontsoványra fogyva. Azt lehet tudni, hogy jelenleg bevétele nincs, a családja nem támogatja, nem engedik haza, és már barátai is alig maradtak. Elmondása szerint ő azonban nem sok mindent hiányol régi életéből.
Az egyetlen dolog, ami hiányzik a karrieremből, az a vagyonosodás. Ez az egyetlen.
Azonkívül szinte mindent elértem, ami zenei eredménynek tekinthető" - mondta Fehér Tibor Beat, aki végtelenül büszke az általa elért eredményre, hiszen hátrányos helyzetűként rengeteg slágert írt meg az elmúlt években.
"Szerintem abból a közegből, ahonnan én jövök, nincs még egy ilyen kreol bőrű ember, aki annyi slágert írt volna az elmúlt 25 évben, mint Beat a Fekete Vonatból. Ebben biztos vagyok" - vélekedik sikereiről a rapper, aki dühösen reagált azokra a zenészekre, akik az elmúlt években megszedték magukat, így G.w.M-nek és volt zenésztársának is üzent.
Sem G.w.M-nek, sem L.L. Juniornak nincs olyan dala, és az életében nem is lesz, ami több mint 64 milliós nézettséggel bír.
64 millió megtekintése van a YoutTube-on annak a dalnak, amit Beat a Fekete Vonatból írt" - magyarázta Beat dühösen, akinek eddigi bevételei, a munkája eredménye a családjánál van.
A rapper elárulta, hogy most egy panzióban él, de Pomázon dolgozik legújabb dalain egy barátjánál, mert újra szeretné indítani a karrierjét, így erre szeretne koncentrálni. Legalábbis ezzel magyarázta, hogy miért nem vállal semmilyen fizikai munkát, ugyanis azt állítja, a fizikai munka után már semmi energiája nem maradna arra, hogy szövegeket írjon. Elmondása szerint ezért nincs hétköznapi állása, és nem azért mert lusta lenne, hanem minél előbb szeretne visszatérni a zenéléshez - írja a Blikk.