Kulcsár Edina is megszólalt a negyedik terhességéről

Kulcsár Edina
Kulcsár Edina
Vágólapra másolva!
Mint írtuk, sok találgatás után kiderült, hogy igazak a híresztelések és Kulcsár Edina újra gyereket vár G.w.M-től. Bár közös kislányuk még nincs egyéves sem, mégis vállalták, hogy bővítik a családot, annak ellenére is, hogy már előző házasságaikból is nevelnek két-két kiskorú gyereket. Ezidáig a rapper osztotta meg a gondolatait a közösségi oldalán, most az egykori szépségkirálynő is megszólalt.
Vágólapra másolva!

Mint korábban írtuk, nem sokkal G.w.M-mel első közös kislányuk születése után, máris a második  gyerekükkel várandós Kulcsár Edina. Az egykori szépségkirálynő azt mondta, hogy a babát tervezték, és már azt is tudják, mi lesz a neve

A bejelentésük óta egyfolytában faggatják őket a közösségi oldalaikon, ők pedig nagyon élvezik azt, hogy újra a figyelem középpontjába kerültek az utóbbi napokban. Főleg Kulcsár, aki folyamatosan utalást tesz a születendő kisfiuk nevére, vagy a terhességével kapcsolatos kérdésekre, konkrétumokat azonban ritkán árul el. 

Most férje korábbi bejegyzése alatt reagált egy kommentre, melyben elárulta, hogy valójában hogyan érzi magát attól, hogy a negyedik gyerekét várja.

Jobb a kis korkülönbség! Az eleje nehéz, de a gyerekek szempontjából meg szuper lesz

 - magyarázta döntésüket Kulcsár Edina, aki arra utalt, hogy biztos nagyon nehéz, ha két pici babáról kell gondoskodni, de a kis korkülönbség miatt jobban megértik majd egymást a gyerekek.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!