Bemutatjuk a legszánalmasabb sztárokat

Annak ellenére, hogy a történelem egyik legsikeresebb hip-hop előadója, úgy tűnik, hogy 50 Cent garasoskodik. Egy pincér arról számolt be, hogy az zenész ledobott pár papírpénzt az asztalra, majd lelépett, de a számlát sem fizette ki teljesen. Az étterem alkalmazottja nem hagyta annyiban: "Utána kellett szaladnom, és megmondani neki, hogy kevés volt. Frusztráltnak tűnt, és gyorsan adott nekem annyit, amennyi éppen elég volt a számlához. A borravaló kevesebb mint 10 cent volt" - panaszolta a pincér.
A Törtetők sztárja, Jeremy Piven köztudottan kevés borravalót ad. Egyszer, amikor a felkapott és drága Aspenben, az elegáns Nobu nevű étteremben vacsorázott, ahelyett, hogy borravalót hagyott volna, kirakott egy Törtetők első évados DVD-t az asztalra, pénz helyett. Egy másik forrás szerint állítólag 12 fős társasággal, asztalfoglalás nélkül jelent meg ott, ennek ellenére Miután leültették és kiszolgálták, Piven kifelé menet azt mondta az üzletvezetőnek, hogy "kösz a semmit". A feldühödött Nobu-alkalmazott állítólag Piven távozásakor utána dobta a DVD-t.
Bill Cosby, aki visszavárnak a börtönbe a régi rabtársak, egy este alatt 375 dolláros számlát hozott össze, majd nagylelkűen három (!) dollárral megfejelte az összeget. Egy szállodai alkalmazott pedig arról számolt be, hogy Cosby hat nagyon nehéz bőrönddel érkezett egy szállodába, de csak ötven cent borravalót adott a cipekedő-izzadó londinernek.
Egymilliárd dolláros vagyona van a Forbes szerint LeBron Raymone Jamesnek, amerikai profi kosárlabdázónak, aki az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban, a Los Angeles Lakers csapatában játszik. Gyakran nevezik King Jamesnek, a nemzetközi média az NBA jelenlegi legnagyobb sztárjaként tartja számon. Noha 360 milliárd forintos vagyonon ücsörög, elterjedt róla, hogy legfeljebb 5 százalékot hagy, de sokszor semmit, mert úgy véli, "a pincéreknek legyen megtiszteltetés, hogy kiszolgálják őt."
A híres kosárlabdázók ezek szerint nem mindig gálánsak: Michael Jordanról is elterjedt, hogy kifejezetten sóher, bár 3 milliárdos dollárja lehet a becslések szerint. Scottie Pippen is zsugori, sok felszolgáló és csapos adott neki egy becenevet, ez a "No Tippin' Pippen", magyarul "Nem jattoló Pippen." Volt, hogy rengeteg alkoholt szolgáltak fel az ex-NBA szupersztárnak, mégsem hagyott egy centet sem.
Tiger Woods 1,1 milliárd dolláros vagyonnal rendelkezik, mégis fukarkodik - ritkán hagy borravalót, és ezt arra fogja, hogy nem hord magánál készpénzt. Egyszer, amikor Las Vegasban szerencsejátékozott, öt dollárt adott egy pincérnőnek, de aztán gyorsan visszavette, amikor rájött, hogy már korábban adott neki borravalót.
Az E!Online szerint Britney Spears egyszer a hollywoodi One Sunset nevű, elég menő helyen evett, 251 dolláros számlát hagyott, majd nem adott egy fillért borravalót sem. A mostanában kényszeresen meztelenkedő Spearsről amúgy bőven vannak negatív történetek: egyszer egy halom aprópénzt dobott egy parkolóőr lábai elé, amikor az figyelmeztette, hogy nem ingyenes a parkolás.
Laura Dern (Jurassic Park, Hatalmas kis hazugságok, Jurassic World: Világuralom, Veszett a világ, Házassági történet, Kisasszonyok) tudja, hogy illik borravalót hagyni az USA-ban tisztességes és udvarias kiszolgálás esetén, mégsem tesz így. Egyszer sikerült 371 dolláros számla alkalmával 9 dollár borravalót hagynia, ami többórás kiszolgálás után érthető csalódást okozott a pincérnek.
Viszont a 9 dollár is több, mint a semmi. Brandy Rayana Norwood - művésznevén Brandy - amerikai R&B- és popénekesnő, dalszerző, színésznő, lemez- és filmproducer, róla azt olvasni, hogy soha nem hagy egy fillért sem, ráadásul mindig panaszkodik mindenre.
Margot Robbie gyönyörű nő, itt meg is tudja nézni teljesen meztelen képeit, de sok felszolgáló utálja, ha ő foglal asztalt az éttermeikben, mert tudják, hogy egész este rohangálni fognak, hogy megpróbálják őt kiszolgálni. A szeszélyes sztárnak nem könnyű kedvére tenni, ráadásul a pincérek tudják, hogy az este végén igen csekély borravalót kapnak.
Több sztoriért lapozzon, a cikk folytatódik!