Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

T. Danny
Vágólapra másolva!
Mint írtuk, két év után végleg szakított T. Danny és Kecskés Enikő, ami nagyon megviselte a rappert, hiszen a modell volt az első igaz szerelme. Valószínűleg ő nehezebben is dolgozza fel a történteket, de szemmel láthatólag egyre jobban van, és azt is elárulta, hogy nyitott-e már az új kapcsolatra, illetve van-e kiszemeltje.
Vágólapra másolva!

Hamarosan a TV2 Zsákbamacska című vetélkedőjében tér vissza a képernyőre T. Danny, azaz Telegdy Dániel, akit a tévénézők a Dancing with the Stars legutóbbi évadában ismerhettek meg. A rapper Kárpáti Rebeka és Szente Vajk oldalán próbálta ki a műsorvezetést, és nagyon élvezte, korábban elmondta, hogy a legjobbkor jött a felkérés. T. Danny ezzel is szakítására utalt, amit a munka segített neki feldolgozni, egyrészt a zenélés, másrészt a forgatások. 

zsákbamacska, tv2, műsor, sajtótájékoztató,
Az egyik műsorvezető páros Szente Vajk és T. Danny alkotja 
Fotó: Csudai Sándor - Origo / Csudai Sándor - Origo

T. Danny és Kecskés Enikő csak szakításuk után pár hónappal erősítették meg, hogy valóban külön váltak, a modell talán már túl is lépett volt párján, hiszen egyre többen gyanítják, hogy új párja van. A rappernek azonban több időre lesz szüksége ahhoz, hogy új nőt engedben az életébe, legalábbis elmondása szerint egyáltalán nem vágyik most erre, pedig Lénárt Évi jósnő véleménye szerint legkésőbb ősszel újra rátalál a szerelem, de ő ezzel egyáltalán nem ért egyet.

Mindenképpen változás lesz Dani életében, jó értelemben.

Ez a szomorkodás átmeneti állapot nála, ezen a gyászidőszakon mindannyian átesünk egy szakítás után. De vissza fog térni a csajozós T. Danny, megnyugodhatnak a rajongók! Sőt, őszre már meg is lesz az új barátnő!" - mondta korábban a jósnő, akinek a szavaira a Zsákbamacska új műsorvezetője is reagált.

zsákbamacska, tv2, műsor, sajtótájékoztató,
T. Danny nem hisz a jóslatokban, elutasítóan reagált a jósnő véleményére
Fotó: Csudai Sándor - Origo / Csudai Sándor - Origo

Én a jóslatokban nem hiszek! Szerintem nem egy jósnő fogja megmondani, hogy én mikor leszek szerelmes. Én csak élem az életemet...

 - mondta határozottan T. Danny, aki egyáltalán nem hisz a spirituális dolgokban.

Igyekszem önmagam lenni, és maradni is. Tudatosan ilyen emberekkel is veszem körbe magamat, akik tudják élvezni az életet, és a jó dolgokat ragadják ki belőle. 

Visszatérve pedig a jóslatra... Nem gondolom, hogy be lehet kategorizálni, vagy éppen korlátozni engem szeptemberig" - zárta gondolatait a Borsnak T. Danny.

zsákbamacska, tv2, műsor, sajtótájékoztató,
T. Danny is a Zsákbamacska új műsorvezetői között van
Fotó: Csudai Sándor - Origo / Csudai Sándor - Origo

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!