A színpadról hívták fel a súlyos rákbeteg Tompos Kátyát

Vágólapra másolva!
Múlt szombaton rendezték a Szegedi Nemzeti Színházban azt a jótékonysági koncertet, melynek teljes bevétele a nagybeteg színésznő orvosi kezelésére lett felajánlva. Kátyát az est folyamán telefonon hívta fel Hrutka Róbert, az alkotótársa.
Vágólapra másolva!

Tompos Kátya betegsége május első napjaiban derült ki, miután a Jászai Mari-díjas színművésznő családja és barátai úgy döntöttek, hogy nyilvánosságra hozzák a szomorú hírt. 

Kátyának ugyanis olyan orvosi kezelésekre van szüksége, melyek több tíz millió forintba kerülnek, és amit ők már képtelenek finanszírozni.

 A színésznő a daganatos megbetegedések egyik ritka fajtájában szenved, és immunterápiaára lenne szüksége.

A nyilvánosságra tehát azért volt szükség, mert abban bíztak a szervezők, hogy az ország egyik nagy kedvencét nem hagyják cserben a tisztelői, és talán segítenek pénzt gyűjteni a drága kezelésekre. Az ötletük, hogy legyen egy jótékonysági gála, be is jött, a Szegedi Nemzeti Színházban tartott előadásra napok alatt elfogytak a jegyek. A gála teljes bevétele Kátya kezelésére ment, de nem ez volt az egyetlen bevételi forrás, emberek ezrei utaltak egy megadott számlaszámra, ki-ki a saját lehetőségei szerint, iskolák, színházak és alkotóközösségek kezdtek szintén gyűjtésbe, hogy minél több pénz gyűljön. 

A szegedi esten sajnos nem tudott személyesen ott lenni Tompos Kátya, ő jelenleg kórházban fekszik és minden energiájával azon van, hogy meggyógyuljon. A hírek szerint még mindig nagyon gyenge, időre van szüksége, hogy összeszedhesse magát. Azonban egyik legközelebbi barátja és alkotótársa, Hrutka Róbert felhívta őt telefonon és tudatta a színésznővel, hogy milyen fontos dolog történt.

Szerettem volna, ha tudja, hallja a saját fülével, hogy milyen sokan szeretik. Hogy ha csak a nevét kimondják, zúg a taps, és hogy milyen sokan bíznak a gyógyulásában. Kátya hallotta, és tudom, hogy nagyon jólesett neki

- mondta el Hrutka Róbert, Artisjus-díjas zenész, zeneszerző, producer.

A gyűjtés egyébként nagyon jól alakult, még nincsenek pontos számok, de mindenképpen reményre ad okot. Fantasztikus az összefogás, ami kialakult, nem lehetünk elég hálásak ezért

- idézte Hrutkai Róbertet a Metropol.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!