Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Berki Mazsi elmondta, miért műttette meg a melleit

Berki Mazsi
Fotó: Instagram/Berki Mazsi
Vágólapra másolva!
Berki Mazsi sokáig tagadta, hogy plasztikáztatott volna, most azonban elárulta az okait is.
Vágólapra másolva!

Sokáig tagadta a plasztikázással kapcsolatos híreszteléseket Berki Mazsi, aki viszont feltűnően megváltozott az utóbbi pár évben, így végül kénytelen volt elismerni pár eljárást. Ma már nyíltan beszél a műtéteiről, azt is elmondta, hogy miért érezte szükségét azoknak.

"A botox miatt sokan támadtak, de már kiment többnyire az anyag, és ez látszik is, tehát van mimikám. Persze itt is lehet túlzásba esni, szerintem nagyon sokan elmennek rossz irányba, de én nem ez vagyok. 

Én a természetes szépség híve vagyok, és ez a mai napig így van,

de ahogy telik az idő, mindenki szeretné a fiatalságát megőrizni, és, hogy én most elmentem botoxoltatni egy nagyon minimális mennyiséget, az is emiatt volt. Sokat változtam, de én azt mondanám, hogy sokkal nőiesebb lettem. Van egy olyan párom, aki nőként is próbál emelni, és nem csak ezt a sportos, fiús énemet támogatja" – magyarázta Berki Mazsi a Ripostnak.

Még csak 32 éves vagyok, de azt mondják az orvosok is, hogy időben kell elkezdeni,

foglalkozni az arcunkkal. Általában a 30-as éveikben szokták a nők elkezdeni a botoxot, és persze, van, amikor az ember túlzásba esik, annyira, hogy már semmi mimikája nincs, és teljesen megváltozik az arca. Ez nálam nem így van. Már csak azért sem, mert ha így lenne, akkor az édesapám meg se ismert volna, és olyan kritikát kaptam volna tőle szerintem, hogy haza se kellett volna utána mennem a családi fészekbe" – tette hozzá.

Már régebben is szeretett volna plasztikáztatni

Mint kiderült, Berki Krisztián özvegye már régebben is szeretett volna plasztikáztatni, ezt azonban főleg a korábbi párjai miatt nem tette meg. "Nagyon sok minden volt, amin korábban szerettem volna változtatni az életemben, de az adott párom, vagy aki mellettem volt, nem feltétlenül támogatta ezt. És mivel én ilyen kis alkalmazkodó vagyok, mindig, amit az adott párom mond, abba belemegyek. 

Én úgy voltam ezzel, hogy ha már lesz egy gyerekem, és vége a szoptatásnak, szeretném megcsináltatni a melleimet,

és ahogy később megismerkedtem a jelenlegi párommal, ő abszolút támogatott ebben. Sok anyuka tudja, hogy a szoptatás után megváltozik a mellünk, a testünk, és utána igenis szeretnénk nőnek érezni magunkat" – mondta.

Mint ismert, Berki Mazsi hamar talált új párt Berki Krisztián halála után, már egy ideje egy gazdag vállalkozóval, Zoltánnal van együtt – aki ezek szerint nemcsak a rengeteg luxusutazást, de a plasztikai műtéteket is finanszírozhatja.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről