Grúzia
15:002024. június 22.
Cseh Köztársaság
Törökország
18:002024. június 22.
Portugália

Hihetetlen, mire készül a Házasság első látásra párja

Dávid Petra és Kabai András, Házasság első látásra
Vágólapra másolva!
A Házasság első látásra sztárjai különleges dolgot jelentettek be a közösségi oldalukon.
Vágólapra másolva!

Mint ismert, a Házasság első látásra párjának, Petrának és Andrisnak a kapcsolata a műsorban végig hullámzó volt. Andris többször durva szavakkal illette Petrát, majd ordítva küldte őt haza a lakásából. Petra úgy érezte, hogy a kapcsolatuk egy ponton kisiklott, amit már nem lehetett helyrehozni, Andris pedig úgy gondolta, hogy komoly gondok vannak a feleségével. A pár még a végső döntés előtt szakított, sőt az ara még a wc-n is lehúzta a jegygyűrűjét.

A műsort még tavaly forgatták, így közel egy év eltelt. Azóta, akik a közösségi oldalaikat rendszeresen figyelik, észrevehették, hogy több közös képet is megosztottak, sőt nemrég Petra jelentette be az Instagram-oldalán, hogy egy különleges dologra készülnek Andrissal:

"Vasárnap volt a 11. Házassági hónapfordulónk. Hihetetlen, hogy már majdnem eltelt egy év" - írta a közös fotójukhoz a személyi edzőként dolgozó lány.

Egyébként sokan nem értik, hogy a páros a több hetes gyűlölködés után ilyen jó viszonyban lett egymással. Olyan pletykát is olvasni lehetett, miszerint mára már jóval több van köztük, mint barátság, mindenesetre az tény, hogy egyre többször láthatóak egymás társaságában, és a műsor után sokkal közelebb kerültek egymáshoz.

A legtöbb esetben azt éreztem, hogy Andris viselkedése nem nekem szól. Én nem szeretek abbahagyni dolgokat. Az a pont, ahol már összepakoltam a cuccaimat, az már nem lehetett volna visszafordítani. A személyes varázsom Andris felé egy kicsit később érkezett meg. 

Igazából közösek a céljaink, úgyhogy jóban vagyunk. Biztosan fogtok még velünk együtt találkozni, erről a részéről nem is szeretnék többet mondani"

 - nyilatkozta korábban Petra.

Andris elismerte, hogy sokszor hibázott. Többször is leültek beszélgetni Petrával, és a sokak által hiányolt bocsánatkérés sem maradt el. 

Volt bocsánatkérés, volt bocsánatkérés többször is, ezt megtettem egyébként a socialös felületemen, nem azért mert a nézők felé szerettem volna bocsánatkérésemet tanúsítani, csak hát azért itt voltak elég kemény kommentek.

Ez egy picit a nézők felé egy olyan tanítás, hogy igen, be kell tudni ismerni a hibákat, be kell tudni azt ismerni, hogy emberből vagyunk tehát képesek vagyunk a hibára" - magyarázta a férfi. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről