Belgium
ÉLŐ
Szlovákia

Kamerák előtt omlott össze a TV2 sztárja

Papp Gabi, Next Top Model Hungary
Vágólapra másolva!
Hatalmas drámák, sírás, könnyek, ugyanakkor büszkeség és boldogság jellemezte a Next Top Model Hungary elődöntőjét. Két lány számára véget ért egy álom, könnyes szemekkel hagyták el a TV2 stúdióját.
Vágólapra másolva!

A döntő előtti héten újabb nehéz feladatokkal kellett megbirkóznia a modellkereső műsorban versenyben maradt hat lánynak. A Meglepetések hetén térképpel kellett odatalálniuk három valódi castingra, félmeztelen férfi modellekkel kellett pózolniuk, majd zavaró körülmények közt kellett fehérneműben a kifutón végig vonulniuk. A zsűrinek pedig a látottak és a profi fotók alapján kellett eldönteniük, melyik két lány számára érjen véget a műsor. Abban Tomán Szabina, Tombor Zoltán és Axente Vanessa véleménye is megegyezett, hogy a sokak szerint nagy esélyes Papp Gabi nem lehet a végső győztes. Szerintük a modell bár mindig jól teljesít, de mindig ugyanazt az arcát mutatja. Merő Péter pedig egyenesen hisztéria hercegnőnek tartja a műsor egyetlen anyukáját, szerinte nagyon nehéz vele dolgozni. 

Végül Jávori Lili és a Papp Gabi számára ért véget a modell-álom.

– Az álmom az volt, hogy megnyerjem ezt a műsort, de ez csak egy a sok közül. Ez itt nem a végállomás, hanem egy új világ kezdete. Most nagyon nehéz, de majd jobb lesz – idézi a Bors a kamerák előtt összeomlott Papp Gabit.

Jövő vasárnap kiderül, ki nyeri el a Next Top Model Hungary-t, ki lesz hazánk következő topmodellje. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről