Marics Peti állítólagos barátnője romantikus fotóval üzent - kép

Binhky
Vágólapra másolva!
Pár héttel ezelőtt került Marics Peti és a szexi énekesnő, Binhky a címlapokra, miszerint egy párt alkothatnak, a lány pedig vele csalhatta a vőlegényét. A zenészek tagadták, hogy viszonyuk lenne, azonban a lány nemrég egy romantikus fotóval tudatta, hogy ismét szerelmes.
Vágólapra másolva!

Hatalmas port kavart a múlt hónapban, amikor többen is felismerni vélték Marics Petit, amint a Binhky művésznéven ismert influenszer oldalán sétálgatott egy plázában. Az informátor szerint a nő a vőlegényét csalhatta meg az énekessel, akivel az eljegyzésüket is felbontották, közös képeik eltűntek, majd bejelölték egymást Marics Petivel. Később egy bulvár témákkal foglalkozó csoport másik tagja is jelezte, hogy látta őket kettesben akkoriban. Ekkor még egyikük sem reagált a róluk szóló pletykákra, de állítólag az énekesnő egykori vőlegénye durva hozzászólásban árulta el, hogy mi van a zenészek között.

Most az énekesnő végleg tisztázta a kettejükről szóló pletykákat, ugyanis félreérthetetlen helyzetben fotózta magát, amivel mindent elárult.

A fenti képet az énekesnő osztotta meg korlátozott ideig elérhető Instagram-bejegyzésben a minap, ami arról árulkodik, hogy új kapcsolata van, hiszen kéz a kézben fotózta magát egy férfival. A képet egy bulvártémákkal foglalkozó csoport tagjai osztották meg újra, ahol elindultak a találgatások, vajon ki lehet a rejtélyes férfi, azonban egyben biztosak, hogy nem Marics Peti az.

Nemrég pedig egy fotósorozatot is közzétett az oldalán, ahol jól látható, hogy egy étteremben romantikázik a párjával, az utolsó képen pedig azt is megmutatta, hogy milyen hatalmas virágcsokorral lepte őt meg a titokzatos férfi. 

Csak téged látlak

 - írta a bejegyzéshez a fiatal lány. 

Tisztázta, milyen viszony fűzi őt Marics Petihez

A 24 éves énekesnő és Marics továbbra is tagadták, hogy lenne köztük valami.

Követjük egymást Instagramon, ez igaz, de ebből nem kell semmilyen következtetést levonni.

A hírnek semmilyen alapja nincs, nem vagyunk együtt Petivel, nincs köztünk semmi és még csak nem is találkoztunk. Ha találkoztunk volna, biztos készült volna fotó rólunk" - nyilatkozta korábban Binhky.

A két fiatal arról tanácskozott, hogy nem értik, hogyan robbant ki a botrány és ki találta ki róluk ezt az egész történetet, ők nagyon meglepődtek a dolgon. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!