Molnár Andi két év után beszélt először a kapcsolatáról Szente Vajkkal

Molnár Andi
Molnár Andi tánc közben
Vágólapra másolva!
Molnár Andi és Szente Vajk nagyjából két éve együtt vannak, eddig azonban egyikük sem beszélt a kapcsolatukról.
Vágólapra másolva!

Molnár Andi először beszélt nyilvánosan a Szente Vajkkal való kapcsolatáról, holott a színésszel és műsorvezetővel már nagyjából két éve együtt vannak, 2022 nyarán látták őket először együtt.

"A magánéletünkről nem beszélünk nyíltan. Én ugye túl vagyok egy váláson, és most köszönöm, jól vagyok, de nem beszélünk ilyesmiről" – kezdte Molnár Andi a Palikék Világa by Manna videosorozatban, de aztán annyit mégis elárult, hogy minden a legnagyobb rendben köztük Szente Vajkkal.

Az idő minket igazol, szép történetek vannak.

A mi történetünk itt zajlik, és ez pont elég" – mondta a szívére mutatva a Dancing with the Starsban is látott táncosnő.

A hírek szerint Molnár Andi és Szente Vajk tavaly óta már együtt is élnek, akkor egy ismerősük mesélt arról, hogy "lerí róluk a boldogságuk".

Sokáig titkolták, hogy együtt vannak

Molnár Andit és Szente Vajkot már 2022 nyarán együtt látták Kecskeméten, majd a táncosnő egy Barcelona-meccsről tett ki pár felvételt az Instagramra, és az egyiken Szente Vajk is feltűnt – a kapcsolatuk azonban így sem vált hivatalossá. 

2022 novemberében a Dancing with the Stars akkori döntőjére már együtt érkeztek, közös fotó is készült róluk – amit már aligha lehetett munkakapcsolat eredményének betudni, hisz a táncos műsor zsűrijében egymást váltották, szigorúan véve nem dolgoztak együtt.

Molnár Andinak és Szente Vajknak így is van közös munkája, a Hölgyválasz című darabot ugyanis közösen hívták életre: Szente Vajk rendezőként, Molnár Andi pedig színésznőként és koreográfusként tette hozzá a magáét.

Mindketten feltűntek a TV2-n

A párt nemcsak a Dancing with the Starsban lehetett látni a TV2-n: Szente Vajk jelenleg a Zsákbamacskát vezeti T. Dannyvel és Kárpáti Rebeka segítségével – Marics Petivel, Pető Brúnóval és Stana Alexandrával váltásban –, miközben Molnár Andi a Pénzügyesekben tűnt fel Vajna Tímea sógorával, Visváder Tamással. 

Molnár Andi nemrég világbajnokként zárta versenytáncos pályafutását – ha inkább erről olvasna, ide kattintson!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!