Ezek voltak a gyógyíthatatlan beteg Céline Dion első tünetei

Vágólapra másolva!
Az énekesnőt 2022-ben diagnosztizálták a stiff-person szindrómaként ismert neurológiai rendellenességgel, de már sokkal korábban érezte a betegség első jeleit.
Vágólapra másolva!

A világhírű énekesnő nemrég egy interjúban arról beszélt, hogy milyen hatással volt a hangjára az egyre romló egészségi állapota. „Olyan, mintha valaki egyfolytában fojtogatna. Olyan, mintha valaki nyomná a gégédet, a garatodat” - mondta az 56 éves sztár.

A róla készített dokumentumfilmben a legendás énekesnő - számos más egyéb téma mellett - nyíltan beszélt a betegségéről is - írja az Independent. Dion az alkotásban azt is felidézte, hogyan észlelte az első tüneteket egy 17 évvel ezelőtti reggelen. "Tizenhét évvel ezelőtt görcsök jelentkeztek nálam, így kezdődött az egész. Egyik reggel felkeltem, megreggeliztem, és a hangom hirtelen magasabb lett. Nagyon megijesztett, mert általában egy fáradt énekes a koncertje másnapján mélyebb hangot tapasztal" - idézte fel.

Megrémültem, nem tudtam, hogy mit csináljak. Ma már megvan a diagnózis, SPS.

Az izmokban, az inakban, az idegekben tetten érhető, kívülről nem látsz semmit" - folytatta.

Mintha egyfolytában fojtogatnák

"Olyan, mintha valaki egyfolytában fojtogatna. Olyan, mintha valaki nyomná a gégédet, a garatodat. Olyan mintha beszélnél, de nem tudnál sem magasabbra, se mélyebbre menni a hangszínedben. Egyszerűen görcsbe rándulsz. Ez a torokban kezdődött. És akkor még azt gondoltam, hogy »Nem, oké, semmi baj, minden rendben lesz«. De lehet a hasban is, lehet a gerincben, lehet a bordákban ez a tünet" – magyarázta korábban Céline Dion.

Az énekesnő akkor azt is elmondta, hogy sokszor nem mozdulnak a lábai, amikor ő szeretné, netán valamilyen tevékenység közben görcsbe rándulnak az ujjai, nem tudja azokat kiegyenesíteni – így minden tevékenység megnehezedett számára. Arról is beszámolt, hogy már bordatörést is szenvedett a betegsége következtében, bár ez nagyon ritka ennél a kórnál, csak súlyos esetekben fordul elő. 

Céline Dion állapota aztán olyan tempóban romlott, hogy tavaly már a teljes turnéját le kellett mondania, 2024 márciusára tervezett magyarországi koncertjéből sem lett semmi. Betegségéről nemrég dokumentumfilm is készült, erről itt olvashat hosszabban.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!