Súlyos betegsége ellenére visszatér Céline Dion

Vágólapra másolva!
Céline Dion már gyakorol, hogy minél hamarabb színpadra állhasson – noha súlyos betegsége miatt jó időre eltűnt, magyarországi fellépését is lemondta.
Vágólapra másolva!

"Visszatértem!" – mondta egy friss interjúban a súlyos kórral, a stiff-person-szindróma nevű neurológiai betegséggel küzdő Céline Dion, aki jó ideje nem állt már színpadon, most mégis új Las Vegas-i show-n dolgozik a BBC helyi beszámolója szerint.

"Nagyon keményen dolgoztunk, hogy összehozzuk ezt a műsort, mert visszatértem. Ott leszek a színpadon. Nem tudom pontosan, mikor, de higgyétek el, hangosan fogom kikiáltani. Alig várom" – lelkendezett az énekesnő.

A hangom újjá fog épülni.

Úgy értem, ez már egy ideje elkezdődött. A hangom épp most épül újra, miközben beszélgetünk" – részletezte, miközben a riportban az orvosa, dr. Amanda Piquet is megszólalt, aki végeredményben hasznosnak tartotta, hogy Céline Dion esete kapcsán nagyobb nyilvánosságot kapott a betegség, könnyebben diagnosztizálható és kutatható.

Az orvos azt mondta, hogy bár Céline Dionnak élete végéig együtt kell élnie a betegségével, az izomgörcsök enyhítésére alkalmazott terápia idővel segíteni fog neki abban, hogy újra színpadon énekelhessen.

Mintha egyfolytában fojtogatnák

"Olyan, mintha valaki egyfolytában fojtogatna. Olyan, mintha valaki nyomná a gégédet, a garatodat. Olyan mintha beszélnél, de nem tudnál sem magasabbra, se mélyebbre menni a hangszínedben. Egyszerűen görcsbe rándulsz. Ez a torokban kezdődött. És akkor még azt gondoltam, hogy »Nem, oké, semmi baj, minden rendben lesz«. De lehet a hasban is, lehet a gerincben, lehet a bordákban ez a tünet" – magyarázta korábban Céline Dion.

Az énekesnő akkor azt is elmondta, hogy sokszor nem mozdulnak a lábai, amikor ő szeretné, netán valamilyen tevékenység közben görcsbe rándulnak az ujjai, nem tudja azokat kiegyenesíteni – így minden tevékenység megnehezedett számára. Arról is beszámolt, hogy már bordatörést is szenvedett a betegsége következtében, bár ez nagyon ritka ennél a kórnál, csak súlyos esetekben fordul elő. 

Céline Dion állapota aztán olyan tempóban romlott, hogy tavaly már a teljes turnéját le kellett mondania, 2024 márciusára tervezett magyarországi koncertjéből sem lett semmi. Betegségéről nemrég dokumentumfilm is készült, erről itt olvashat hosszabban.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!