A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
0
HUNMagyarország
19:00KézilabdaMagyarország-Franciaország

Újra együtt a Házasság első látásra két sztárja - kép

Gál Bogi, Szandavári Gergely
Vágólapra másolva!
A Házasság első látásra két sztárja bár szakított, most mégis közös fotót posztoltak, együtt tervezik a jövőt.
Vágólapra másolva!

A TV2-n nagy sikerrel futó párkereső reality, a Házasság első látásra című műsorban Bogi és Geri alkotott egy pát, azonban habár jól kijöttek egymással, nem volt meg az a bizonyos plusz, hiányzott a kémia. Geri az utolsó adásban elárulta, hogy már a házasság napján tudta, hogy nehéz dolga lesz párjával, míg Bogi szerint két nagyon külön világ ők ketten.

Bogi azt mondja, sok férfi felkereste már a műsor óta, de nem gondolja, hogy ilyen módon talál majd rá arra a férfira, akivel el tudja képzelni az életét. "Tizennyolc éves kortól hatvanévesig kapok leveleket, de egyelőre nem kaptam olyan üzenetet, amire szívesen válaszoltam volna. Egyébként sem foglalkoztat most annyira az ismerkedés. 

A kísérlet után volt egy rövidebb kapcsolatom, ami eléggé megviselt, összetörték a szívemet

 - mondta korábban.

A pár a műsor után is jó kapcsolatban marad, azonban nem alakult ki közöttük több. Nemrég viszont egy közös, félreérthető fotót osztottak meg az Instagram-oldalon, ahol egy repülőgépől posztoltak,és együtt utaztak el valahova. A férfi pedig csupán egy csók emojit fűzött hozzá a bejegyzéshez. Az nem lehet tudni, hogy pontosan mi van közöttük, de szemmel láthatóan jól érzik magukat egymás társaságában.

Az egykori Nagy Ő bombázója is közel kerül Gerihez

A férfi egy félreérthető képet osztott meg az Instagram-oldalán, melyen Mártoni Edinával látható. A Nagy Őből ismert nő megosztó személyiség volt a párkereső legutóbbi, 2023-as évadjában, ahol Jákob Zoltán kegyeiért küzdött a többi csábítóval együtt. 2016-ban megnyert egy fenékszépségversenyt, amit szeretne már levakarni magáról, mert szerinte ő nem "csak egy test, csak egy fenék."A páros összebújva pózol a kamera előtt, és szemmel láthatóan jól érzik magukat együtt. Geri a kép alatt letiltotta a hozzászólásokat, így nem tudni, hogy valóban egy párt alkotnak-e Edinával, vagy esetleg más kapcsolat köti össze őket.

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!