Teljesen meztelen a lyukas ruha alatt Katy Perry - képek

Katy Perry
Katy Perry
Vágólapra másolva!
Az utóbbi időben egyre merészebb Katy Perry, aki hamarosan új albummal tér vissza a zenei karrierjéhez.
Vágólapra másolva!

A Párizsi Divathétre érkezett többek között Katy Perry is, aki ismét nagy dobásra készült egy igazán sokat láttatni engedő, merész szettel. Az utóbbi időben egyébként is egyre többször mutogatja magát, hiszen így is népszerűsíteni akarja hamarosan megjelenő új albumát, és az új dalát, ami a Woman's World címet viseli.

Az énekesnőnek valóban nincs takargatnivalója, hiszen elképesztő formában van. Perry eddig családja miatt tűnt el hosszabb időre, mivel lekötötte kislánya, Daisy, és férje, Orlando Bloom, akivel 2019-óta él együtt. Ezenkívül tévés munkájára koncentrált, hiszen az American Idol tehetségkutató tizenhatodik évada óta,  2018-tól állandó zsűritagként szerepel. Most azonban elérkezettnek látta az időt, hogy újra a színpadra álljon és új zenékkel jelentkezzen, mert tudta, rajongói régóta várják ezt a pillanatot.

Katy Perry
Katy Perry a Párizsi Divathéten
Fotó: Getty Images

Az biztos, hogy nemcsak a megjelenésében, hanem zenéjében is meg fog mutatkozni az új, merészebb stílusa, hiszen már az album borítóján is kilógó mellekkel pózol egy falatnyi felsőben. Ezzel egy teljesen új fejezet kezdődik a 39 éves énekesnő számára, aki meglepően szexi stílusra váltott, bár sosem volt szemérmes típus. Az utóbbi időben is egyre többet mutogatja magát, valószínűleg így akarta magára felhívni a figyelmet a visszatérése előtt. 

Perry maga is új korszakként tekint erre az időszakra, és nagyon igyekszik visszakerülni a köztudatba, így a Párizsi Divathéten egy igazán meghökkentő ruhakölteményben vonult a vörösszőnyegen, ami szinte semmit sem takart meztelen testéből. Egy hosszú, teljesen lyukas ruhát választott az eseményre, mely éppen csak az intim részeit takarta el, és szerencséjére mozgás közben sem mozdult el róla, hiszen szemmel láthatólag elég merev anyagból készítették.

A képek között lapozhat:

Bár ezzel a viselkedéssel Perry biztosan hírnevet szerez magának, azonban nem sokaknak tetszik az énekesnő új stílusa, úgy gondolják, hogy kétségbeesetten igyekszik felhívni magára a figyelmet a sok év kihagyás után, így akarja magát fontosnak érezni. Sokan a meztelenruha trendet is támadták, mert már kezd sok lenni számukra a sztárok magamutogató viselkedése.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!