Így érzi magát súlyos motorbalesete után a Vámpírnaplók színésznője - kép

Vágólapra másolva!
Mint írtuk, május végén szenvedett súlyos balesetet Nina Dobrev, aki azóta is igyekszik felépülni sérüléseiből. Most újra jelentkezett és tudatta, hol tart a gyógyulásban.
Vágólapra másolva!

A Vámpírnaplók szexi színésznője, Nina Dobrev az Instagram-oldalán osztott meg gey bejegyzést május végén, ahol az egyik pillanatban egy még egy nagyobb teljesítményű elektromos biciklin ült, a másik pillanatban pedig már egy kórházi ágyon feküdt nyakmerevítővel, térdmerevítővel, infúzióra kötve, mivel súlyos balesetet szenvedett a járművel.

Nina Dobrev
Súloys balesetet szenvedett a színésznő
Fotó: Nina Dobrev / Instagram

Ahogy kezdődött és ahogyan végződött

 - írta a fotók mellé Dobrev, aki azóta is folyamatosan kezeléseket kap, hogy felépüljön, de további részleteket azóta sem árult el arról, hogyan is történt pontosan a balesete, illetve milyen sérülései keletkeztek, csak annyit, hogy meg kellett operálják.

A műtét sikeres volt. Köszönöm mindenkinek, aki kedves üzeneteket, gondolatokat, imákat és jó hangulatot küldött. 

Érzem a sok támogatást és a pozitív energiát. Ez sokkal többet jelent számomra, mint valaha is gondolnátok" - osztotta meg gondolatait a kórházi ágyon fekve a színésznő, akinek rengetegen kívántak mielőbbi felépülést.

Most újra jelentkezett a közösségi oldalán, ahol elárulta, hogy egész jól van az ijesztő kórházi képek ellenére, viszont sokat kell pihennie, nem túl változatosak a napjai. 

Ha kíváncsiak lennétek, hogy mit csinálok: evés, alvás CPM-gép, fizikoterápia, ismétlés

- írta egyik korlátozott ideig elérhető Instagram-bejegyzésében Nina Dobrev, aki megjegyezte, hogy sokan nem tudják, mi az a CPM-gép, akinek még nem volt ilyen sérülése legalábbis, az biztosan nem.

A 35 éves színésznő nem hagyja, hogy sérülése elkeserítse teljesen, bár hosszas felépülésre számíthat, mégis vállalt egy fotózást a balesetet követően, ahol stílusosan, mankóját a ruhájához illően választotta ki.

Mankók, de stílusosan! 

- írta a videóhoz Nina Dobrev.

Nina Dobrev karrierje 2006-ban indult, egy rövidfilm után a Játszóház című tévéfilmben tűnt fel, majd az Egyre távolabb egyik szerepében láthattuk. A Degrassi gimi-ig inkább filmekben játszott, 2009-ben kapott csak egy vendégszerepet Az utolsó órában című sorozatban, majd a Family Guy egyik epizódjához is kölcsönözte a hangját.

Szerepelt még az Egy különc srác feljegyzései-ben és a Kamuzsaruk-ban is, jelenleg pedig a Flatliners-t, az Egyenesen át remake-jét forgatja. Tornászként megjárt több világversenyt, egy időben modellkedett is, amúgy pedig szeret ékszereket készíteni, tervezi, hogy saját ékszerüzletláncot indít.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!