Danny Trejo dühöngött és verekedett a július 4-i parádén - videó

Danny Trejo
Danny Trejo az amerikai zászló előtt
Vágólapra másolva!
Danny Trejo 80 évesen sem bírta visszafogni magát, nekiment pár embernek a július 4-i parádén Los Angelesben.
Vágólapra másolva!

A 80 éves Danny Trejo dühöngve rontott neki pár embernek a Sunland-Tujunga nevű városrészben Los Angelesben, ahol épp a július 4-i, függetlenség napi parádé zajlott. 

Komolyabb verekedés csak azért nem robbant ki, mert pár férfi sikeresen visszafogta a színészt, miközben többen azt kiabálták, hogy felejtsék el a balhét, hisz a közelben gyerekek is vannak. Danny Trejót ez nemigen gátolta meg az ordibálásban, de tettlegességre végül nem került sor. Nézze meg egy közeli videón, hogy mi történt!

Videón Danny Trejo július 4-i kiborulása:

Mint a videó feltöltője is írta a kísérőszövegben, a balhé oka annyi volt, hogy Danny Trejót és (feltehetően nem olcsó) veterán autóját vízzel töltött lufikkal dobálták meg, a színész ez után pattant ki a kocsijából, és ment neki a "támadóknak" – akik a szemtanúk szerint nem gyerekek voltak, hanem harmincas fiatalok.

Danny Trejo utólag azt nyilatkozta a TMZ-nek, hogy fizikailag nem esett baja, a "támadást" viszont gyávának és gyerekesnek nevezte. A lap egyébként egy másik szögből rögzített videót is közölt az esetről, azt a felvételt itt tudja megnézni.

Az incidenst (mármint Danny Trejo őrjöngését) a rendőrségnek is jelentette valaki, de mire a járőrök odaértek, a tömeg már eloszlott, így nem tartóztattak le senkit. Danny Trejo mentségére szóljon, hogy nehéz hete volt, tizenhat év után elpusztult szeretett csivavája, Dixie.

Danny Trejo hétfőn ezzel a fotóval közölte a szomorú hírt:

Danny Trejo
Danny Trejo és Dixie
Fotó: Instagram/Danny Trejo

Ki az a Danny Trejo?

Danny Trejo mexikói származású, Los Angeles-i születésű karakterszínész (általában rosszfiúkat játszik), 1983-tól kezdve majdnem 440 filmben és sorozatban szerepelt – és az IMDb szerint még 25 produkció biztosan jön vele a közeljövőben. Komolyabb ismertségre 1995-ben tett szert a Desperadóval, a Machete-filmeket pedig már egyenesen az ő karakterére szabták. 

A színész a filmes és tévés munkáitól eltekintve is érdekes figura: az egyik legkeményebb amerikai börtönben ült, ahol bokszbajnok lett, miközben alkohol- és drogfüggőségével is megküzdött, de például szakácskönyvet is adott már ki.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!