A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
0

Titokzatos férfi simogatja a Házasság első látásra sztárját - kép

Dávid Petra
Vágólapra másolva!
A Házasság első látásra sztárja a közösségi oldalán mutatta meg, hogy hogyan romantikázik egy férfival.
Vágólapra másolva!

Dávid Petra a TV2 nagysikerű párkereső realityjéből lehet ismerős a nézőknek, ahova azért jelentkezett, mert bízott abban, hogy megtalálja a kísérlet során a megfelelő társát. 

A műsorban ugyan nem találta meg a társát, úgy tűnik, hogy végre rátalált a szerelem.

"Eredetileg egy együttműködés miatt utaztam Noszvajra, először egy barátnőmmel, aki a koszorúslányom is volt az esküvőn, majd miután ő elment, eljött ez a fiú egy kis időre" - kezdte a személyi edzőként dolgozó lány.

Az az igazság, hogy egy ideje már ismerkedünk, nagyon helyes, és most arra is rá kellett jönnöm, hogy nekem igenis fontos, hogy valaki kisportolt legyen.

Egyelőre nem szeretnék sokat nyilatkozni erről, bár hosszú idő óta nem került hozzám senki ennyire közel. De most már óvatosabb szeretnék lenni, úgy gondolom, hogy ha felvállalok valakit, akkor annak biztosan komolynak kell lennie" - árulta el még korábban.

Petra nemrég megmutatta a titokzatos férfit, akivel a strandon romantikáztak, és láthatóan jól érezte magát. Bár párja arcát egyelőre homály fedi, a képen látszik, ahogy simogatja a nőt, aki mindeközben az ölében fekszik. 

Dávid Petra
Fotó: Dávid Petra / Instagram

Egy 70 éves férfi zaklatta

A műsor óta rengeteg üzenetet és ajánlatot kap, nemrég pedig egy idős férfi zaklatta őt megállás nélkül.

"Van egy idős bácsi az edzőteremben, szerintem házas is. Körülbelül 7-8 éve járok ugyanebbe a terembe, azóta ő is itt van, rendszeresen dumál nekem és ajánlatokat is tesz.

Nem vonzódom a hetven év feletti bácsikhoz, ha elképzelem, kiráz a hideg, egy idő után szóltam is neki, hogy hagyja ezt abba.

Amikor az adások elindultak a tévében, írt az edzői oldalamra egy hozzászólást, hogy ez a műsor nagyon nem kellett nekem, mert nagyon lejáratom magam" - mesélte.

A vele történtek miatt teljesen másképp tekint az idősekre, és megdőlt a róluk alkotott képe.

"Az igazság az, hogy a kommentelők nagy része otthon ülő nyugdíjas, aki unatkozik.

Nekem eddig volt egy olyan sztereotípia a fejemben, hogy a nagypapák és nagymamák kedvesek és aranyosak, de úgy tűnik, naív voltam, mert sajnos a valóság épp ennek az ellenkezője

- nyilatkozta.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!