A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
0

Kozso hazugnak nevezte a volt feleségét, majd kiosztotta a nőt

Vágólapra másolva!
A napokban derült ki, hogy Kozso továbbra sem kíváncsi lányára és unokájára, ma már nem tartja velük a kapcsolatot. Az énekes a volt feleségét, Kádár Mónikát hibáztatja, aki hazugságokat terjeszt róla.
Vágólapra másolva!

Ahogy arról korábban beszámolt az Origo, Kocsor Zsolt, azaz ismertebb nevén Kozso és Kádár Mónika öt éven keresztül alkottak egy párt, a házasságukból egy gyerekük született, Amanda. A 32 éves lány sikeres író, nemrég az Egyesült Államokban ért el sikereket erotikus regényével. Tíz évvel ezelőtt hozta világra lányát, Miát, aki jelenleg művészeti általános iskolába jár, nagyapjához hasonlóan pedig verseket ír, és fest. 

Kocsor Amanda habár szeretne édesapjának beszámolni a sikerekről, nem tud, ugyanis az énekes volt feleségével, és ami még megdöbbentőbb, a lányával sem tartja a kapcsolatot. Az énekes úgy gondolja, hogy a feszültséget volt felesége generálja, amiről a közösségi oldalán is kifejtette a véleményét. 

Biztos vagyok abban, hogy sok elvált férfi és apa tapasztal meg utálatot egy elromlott kapcsolat kelletlen következményeként, de van egy határ, amin túllépve úgy gondolom, hogy az ember már leginkább csak magát minősíti és nem azt, akit sárral dobál és akiről hazugságokat, elferdített tényeket terjeszt.

 Megosztó személyiség vagyok? Igen. Hibátlan? Korántsem. Ahogy senki más sem. Épp ezért fontos számomra, hogy tisztázzam és reményeim szerint végleg lezárjam ezt a rosszindulatú híresztelést, ami valahogy mindig kellő figyelmet és címlapsztorit ad a terjesztőjének, még akkor is, ha ugyanazokat mondja pepitában minden alkalommal. Egész életemben küzdöttem a rosszindulat, a lehúzó, hitelrontó és becsmérlő és igaztalan kritikák ellen, ahogyan tudtam. 
Nem tartottam magam soha egy mintaapának, de mindenki tudja, hogy nem csak egyféle apa létezik.

 De soha nem fordítottam hátat a lányomnak, mindig is szerettem, velem élt, vittem magammal külföldi utakra. 

Hosszú évekig küzdöttem érte, jött velem interjúkra, még pár éve is a családjával is nálam lakott, mikor a házukat újították, a kisunokámmal festettünk, és alkottunk együtt- ezt ők tudják a legjobban. Mindig szerettem és akkor is szeretném, ha nem az én lányom lenne, csak elfogadtam volna sajátomnak. Ezt pedig semmilyen ex rosszindulata, vagy ellenem hangolása nem tudja elvenni tőlem. Aki hisz a karmában, az nagyon jól tudja, hogy az igaztalan vádak és a szándékos rosszakarat bumeráng.  


Őszintén és szívből sajnálom, hogy az exem nem a saját eredményeivel, tehetségével, sikereivel tud címlapra kerülni, hanem azzal a neverending sztorijával, hogy én milyen apa voltam szerinte. Kár, hogy ott sem volt a lánya életében akkor. 

Mindez már egy brazil szappanoperában is sok lenne, főleg hogy 29 éve váltunk el, és azóta nem vagyunk kapcsolatban. 

Nem véletlenül. Tőle váltam el, nem a lányomtól. Az ő múltjáról és életéről soha nem beszéltem, mert tisztelem annyira a gyermekem anyját, hogy mindig próbáltam elkerülni azt, hogy bármi sértőt, vagy rosszat mondjak róla és soha nem tenném ezt a lányommal sem. A kapcsolat két emberen múlik, a válás is, de az, hogy hogyan sikerül utána együttműködni, az már érzelmi intelligencia, de tovább megyek: általános intelligencia kérdése is. Ha ez hiányzik a másik félből, akkor kerül az ember ilyen helyzetbe, mint én. 
Én, ellentétben az exemmel, soha nem azzal kerültem a címlapokra, hogy ecsetelgettem milyen anya volt az exem, vagy hogy miket tett, amivel tönkretette a házasságunkat, vagy a gyermekünk gyermekkorát. Nem is fogom. 

Azt kívánom, hogy ez a nyilvános negatív színben feltűntető, hitelrontó ciklusa sikeres legyen, hogy dolgozza fel a vélt és valós sérelmeit, hogy tükörbe tudjon nézni és a saját jövőjével és életével foglalkozzon, ne velem.

 Szeretném, ha méltón viselkedne. Mindig nagy álmodozó voltam. Talán ez az álmom is egyszer teljesül és nem az én sározásom lesz a legfőbb mondanivalója. Vagy ha nem, és jövőre is előugrik ugyanezzel a “rossz apa volt Kozsó" sztorival, akkor már unalmas lesz" - olvasható a Facebook-oldalán. 

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!