Ebben a műsorban szerepelne a Miss World Hungary nyertese

Vágólapra másolva!
A Miss World Hungary nyertese a közösségi oldalán árulta el, hogy a TV2 egyik legnépszerűbb műsorában szívesen bizonyítana, és megmutatná, hogy másban is nagyon tehetséges.
Vágólapra másolva!

Június 23-án véget ért a Magyarország Szépe 2024-es döntője, ahol a hatalmas megmérettetés után kiderült, hogy kinek a fejére kerül majd a korona. Az eredményhirdetés után kiderült, hogy a Magyarország Szépe címet Katzenbach Andrea birtokolhatja egy évig, miközben ő képviseli majd hazánkat a Miss World világversenyen is, és egyéb felajánlott nyereményekkel is gazdagodott.

A verseny óta egyre többen követik a közösségi oldalakon a kiskőrösi lányt, aki a minap követői kérdéseire válaszolt. Az egyik követője megkérdezte tőle, hogy hogy mi az, amivel nem elégett saját magán. 

"Összességében én nagyon szeretem magam, de úgy gondolom mindig van hova fejlődni, és én is próbálom fejleszteni magam testileg és szellemileg is. 

Jelenleg amin dolgozom az a kommunikáció, hogy színesebben és pontosabban ki tudjam fejezni  a gondolataimat, illetve ha külsőségekről beszélünk, akkor szeretnék pár kilót fogyni, ami szerencsére eddig jól halad, és már van látszata.

 Még télen megszaladt velem kicsit a ló. Tábor után rögtön vissza is tértem a terembe, mert nekem nagyon nagy energialöketet ad az, ha rendszeresen végzek testmozgást" - írta az Instagram-történetében.

Arra is válaszolt, hogy kipróbálná-e magát a Dancing with the Stars című műsorban, amire egészen meglepő választ adott:

"Egyébkén én nagyon. 

Hatalmas munka lehet, viszont én mindig is szerettem a társas táncokat

 - mesélte, majd hozzátette, hogy gimnáziumban volt táncórájuk, ami egészen jól ment neki. 

Mióta Magyarország Szépének választották rengeteg negatív kritikát kap, ami elmondása alapján egyáltalán nem viselték őt meg, ugyanis azok a képek, amelyek a versenyen készültek róla, még neki sem tetszettek. Sajnálja azokat az embereket, akiknél annyi feszültség gyűlik össze a nap folyamán, hogy úgy érzik rajta kell levezetni. De örül, hogy ebben segíthet nekik. 

A szépségkirálynő korábban kifejtette, hogy megtisztelőnek tartja, hogy Kulcsár Edinához hasonlítják,  ugyanis ő volt az, aki a legtovább jutott a Miss World megmérettetésen. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!