Sírva omlott össze a kamerák előtt Győzike

Gáspár Győző
Vágólapra másolva!
Gáspár Győző nemrég 50 éves lett, ennek alkalmából értékelte az életét és a pályáját egy friss interjúban.
Vágólapra másolva!

Az 50 éves Győzike a Tények Pluszban összegezte eddigi pályafutását, elmesélte, miként vált hentesből showmanné, miközben mindig arról álmodozott, hogy "nagyon híres ember lesz".

"Elégedett vagyok az életemmel, mint a nagy sztárok. Nekem nagyon jó érzés az, hogy felnéznek rám.

Én nem celeb akartam lenni, nem sztár, hanem a fekete dobozban akartam bent lenni" – mondta.

Gáspár Győző, Győzike Forrás: TV2

Egy ponton a testvérének, Gáspár Zsoltinak is üzent, majd a családjáról kezdett el beszélni, akkor sírta el magát a kamerák előtt. "Innen üzenem, hogy én szeretem őt. A testvérem. Egy vérből vagyunk... Nekem olyan anyám volt, akit elvettek tőlem, és az utolsó pillanatban nem tudtam vele megélni azt, hogy ő az anyukám, mert elszakítottak tőle.

Nyolc éve engedtem el, és még mindig nagyon fáj. Most megkérdezhetnék, hogy hol volt az apám. Sehol. Apám nem része az életemnek" – mesélte. A teljes beszélgetést meg tudja nézni itt: