Az egyre precízebb és finomabb észlelési technológiának köszönhetően az elmúlt években rengeteg új holdat fedeztek fel a külső Naprendszerben, az óriásbolygók körül. A legújabb fejlemény, hogy a legnagyobb planéta, a Jupiter rendszere tíz ismert kísérővel gazdagodott, ami eddig példátlan "holdözönnek" számít.
A tíz újonnan felfedezett égitestet 2000 november-decemberében észlelték először a Hawaii Egyetem (USA) csillagászai, egy 2,2 méter átmérőjű távcsőre szerelt széles látószögű kamera felvételein. Egyelőre csak katalógusszámot kaptak, S/2000 J2-től S/2000 J11-ig.
Mind a tíz égitest kis méretű: fényességük és becsült fényvisszaverő képességük alapján maximálisan öt kilométer átmérőjűek. Nem túlságosan elnyúlt ellipszispályán keringenek, a Jupiter egyenlítője és a holdak pályái által bezárt szög 15-30 fok között változik. A tíz holdból kilenc úgynevezett retrográd irányban kering, vagyis a bolygó forgásával és a nagyobb holdak keringési irányával ellentétesen. Mindebből arra lehet következtetni, hogy a holdak befogott kisbolygók lehetnek, amelyek vagy a Mars és Jupiter közötti aszteroidaövezetből, vagy a Kuiper-övből származnak. Az ilyen holdakat irreguláris holdaknak nevezik, ami a pálya szokatlanságára utal. A holdak jupitertávolsága 21-24 millió kilométer között változik, ez alól csak a direkt irányban keringő hold kivétel (13 millió kilométeres bolygótávolság).
Az új holdak felfedezésével huszonnyolcra nőtt a Jupiter ismert kísérőinek száma, s ebből tizenkettőt az elmúlt egy év során találtak meg. Egyelőre mégis a Szaturnusz viszi el a pálmát e tekintetben, amelynek már harminc ( de legalább huszonnyolc) holdját ismerjük - ebből ugyancsak tizenkettőt tavaly októbere óta ismertünk meg! A Jupiter "új" holdjaihoz képest ezek is befogott égitestek lehetnek. Külön érdekesség, hogy tavaly októberig egy harmadik gázbolygó, az Uránusz büszkélkedhetett a legtöbb holddal rendelkező planéta címmel, amelynél 1997 óta hat új kísérőt fedeztek fel. Mostanra azonban mélyen lecsúszott a harmadik helyre. A "versengés", vagyis a műszerek további javulása és a holdak felfedezése várhatóan tovább folytatódik a jövőben.
Ajánló:
A Szaturnusz irreguláris holdjai. A Szaturnusz rendszerében négy új hold felfedezését jelentették be 2000 decemberében. Az eredeti sajtóanyag a Spaceflight Now honlapján.
Korábban: