A 16. századi festmény titkát górcső alá vevő Margaret Livingstone, a Harvard Egyetem professzora előadásában abból indult ki, hogy a szemlélő a mosolyt csakis akkor érzékeli, ha korántsem a Gioconda szájára, sokkal inkább a festmény más részeire koncentrál. Abban a pillanatban, hogy tekintetünk a szájra téved, a mosoly szertefoszlik. Ennek okát abban a folyamatban kell keresni, ahogyan az emberi szem feldolgozza a vizuális információkat - állítja Livingstone professzor.
Az emberi szem kétféle módon lát: foveális, illetve perifériális látással. A foveális, azaz közvetlen látás kiválóan alkalmas a legapróbb részletek érzékelésére, ám kevéssé használható a fény-árnyék hatás beazonosítására.
"Mona Lisa mosolyának meghatározhatatlan ereje azzal magyarázható, hogy szája szinte teljes egészében fény-árnyék hatással van ábrázolva, ezért inkább a perifériás látásunkkal érzékelhető" - állítja Livingstone. Minél inkább koncentrálunk egyetlen pontra a képen, perifériás látásunknak annál kevesebb hasznát vesszük.
Livingstone professzor a következő példát hozza fel a jelenség megértésére: ha egy nyomtatott oldalon egyetlen betűre koncentráljuk tekintetünket, szinte lehetetlenné válik, hogy a szöveg többi részéből bármit is érzékeljünk. A kutatónő állítása szerint ezt a jelenséget használta ki Leonardo, amikor megalkotta a képet. A Gioconda mosolya csak akkor válik láthatóvá, ha a szemlélő tekintete a nő tekintetére vagy a kép más részeire, de nem a szájára koncentrál.
A kutatónő előadásában arra is felhívta a figyelmet, hogy Leonardo technikájával korántsem állt egyedül: az olasz reneszánsz festő mellett az impresszionisták, így például Monet képein is megfigyelhető ez a hatás.
Leonardo da Vinci világhírű festményének eredetije a párizsi Louvre-ben látható.