Egy új felmérés szerint sok olyan német nőnek, aki megcsalta párját, egyáltalán nincs lelkiismeretfurdalása, ráadásul a nők merészebben flörtölnek, mint a férfiak.

A tartós párkapcsolatban élő, ám mégis kalandba bocsátkozó nők 43 százalékának cseppet sem okoz fejfájást, ha közben hosszabb időn át viszonya volt egy másik férfival. Legfeljebb 26 százalékukat gyötri emiatt néha a lelkiismeret.

Ez derül ki a Forsa közvélemény-kutató intézet felméréséből, amelynek során 4645 - 18 és 60 év közötti - nőt kérdeztek meg. A felmérés eredményeit a Stern magazin közölte szerdai számában.

A Stern magazin számára készült felmérés tanúsága szerint a megkérdezett nők 11 százaléka kerek-perec beismerte, hogy egyszer már megcsalta partnerét. Nyolc százalékuk megtagadta a válaszadást a kérdésre, 81 százalék pedig tagadta, hogy valaha is félrelépett volna. Igaz viszont, hogy szakértők szerint ennél a kényes kérdésnél meglehetősen nagy a hibalehetőség a százalékarányokat illetően.     

Mindezek alapján a Tapasztalattudományra Alapozódó Társadalomkutatás Hamburgi Társasága abból indul ki, hogy a 25 és 60 év közötti nők 42 százalékának legalább egyszer már volt viszonya harmadik személlyel. A férfiaknál ez az arány 46 százalék.

Egy sokatmondó pillantás, egy mosoly, egy félreérthetetlen célzás - a nők csaknem kétharmada merészeli megtenni az első lépést flörtölés terén. Mégpedig annak ellenére, hogy a férfiak 40 százalékának véleménye szerint az első lépést nekik kellene megtenniük. Ez a Forsa másik felméréséből derült ki, amelyet a "Max" című képeslap megbízásából készített 18 és 49 év közötti 1003 nő és 1002 férfi megkérdezésével.

A megkérdezett nők 59 százaléka azt akarja, hogy az első este maradjanak meg a beszélgetésnél. Csak két százalékuk kész azonnal szerelmi kalandra - a férfiaknak viszont 20 százaléka szeretné, ha már első este szexuális kapcsolat jönne létre a hölggyel.