Rugalmas, oldható képernyők

Vágólapra másolva!
Újfajta, az elektromosságot vezető és oldható műanyagot állítottak elő. Alkalmazási köre igen széles lehet, a rugalmas tévéképernyőtől a napelemig. Az eredmény az amerikai National Science Foundation (nemzeti kutatási alapítvány) kisvállalkozások innovációs kutatásait támogató programjának keretében született meg.
Vágólapra másolva!

Forrás: ORIGOÉvtizedek óta ismeretesek már elektromosságot vezető szerves anyagok, műanyagok. A fémekkel szemben ezekkel a vezetőkkel jelentős költség- és súlymegtakarítást lehet elérni. A korábbi szerves vezető anyagok azonban nem oldódtak folyadékokban, ezért a gyártástechnológia nem volt egyszerű.

A közelmúltban felfedezték fel a vízben oldódó és elektromosan vezető polietilén-dioxi-tiofén molekulát. (A tiofén szénatomokból álló gyűrűjében egy kénatom is helyet foglal.) A röviden PEDOT-nak nevezett molekula alkalmazása során azonban a víz korróziót okoz a készülő eszközben, és ezzel megrövidíti annak élettartamát. A kutatók ezért továbbfejlesztették a PEDOT-molekulát: a két végéhez nem-vezető részeket csatoltak. Az Oligotron márkanéven említett új termék könnyen eloszlik korróziót nem okozó szerves oldószerekben. A kutatók meglepetésére az Oligotron is csaknem olyan jól vezette az elektromosságot, mint a PEDOT.

Az Oligotron molekulához újabb molekulák kapcsolhatók a végpontokon. Először fényérzékeny molekulákat illesztettek hozzá, majd az új anyag oldatából vékony réteget vittek fel egy felületre. Ultraibolya fénnyel megvilágítva a folyadék megszilárdult. A következő kísérletben bonyolult áramkör mintázatát vetítették ultraibolya fénnyel a folyadékra, a műanyag ekkor is csak a megvilágított területeken szilárdult meg. Könnyű, rugalmas és működőképes áramkört kaptak.

Az Oligotron végéhez fényelektromos átalakításra képes molekulákat illesztve napelemet lehet majd készíteni. Rugalmas és nagyon lapos televíziós képernyők, intelligens bankkártyák, antisztatikus bevonatok készítése szerepel a közeli tervekben. A legnagyobb üzletnek a képernyőgyártás ígérkezik.

Jéki László