Denevérek sajátos vadászmódszerei

A különböző denevérfajok életmódja és "étrendje" erős hasonlóságot mutat - ennek dacára az azonos élettérben vadászó fajok nem kerülnek összeütközésbe egymással, ami eltérő vadászati módszereiknek köszönhető.

A tübingeni egyetem két kutatója az Európában honos egérfülű denevérek (Myotis) öt különböző faját vetette alá részletes vizsgálatnak. Mint a Nature című brit tudományos folyóiratban beszámoltak róla, a kísérletek céljára befogott denevérek egy nagy sátorban röpködhettek. Zsákmány gyanánt a sátor tetejéről hajszálvékony szálon lelógatott lisztkukacok csábították őket.

A természetben a zsákmányállatok (lepkék, rovarok, pókok) hátterét a fák, cserjék lombozata szolgáltatja; ezt a kutatók rücskös gumifallal helyettesítették. Ha a lisztkukac és a gumifal közötti távolság meghaladta a 25 centimétert, az ínyencfalatot mind az öt denevérfaj (bajuszos, csonkafülű, horgasszőrű, tavi és vízi denevér) egyedei fölfedezték. Ha azonban a távolságot a kutatók 5-10 centire csökkentették, akkor már eltérés mutatkozott. A gumifal közelsége miatt a tavi denevérek egyetlen lisztkukacot sem tudtak elkapni, míg a skála másik végén elhelyezkedő horgasszőrű denevérek minden nehézség nélkül "begyűjtötték" a faltól 5 centiméterre lebegő lárvákat is. Ez alighanem a repülő állatkák által kibocsátott, a zsákmány pontos bemérésére szolgáló ultrahang frekvenciájával áll összefüggésben.

A denevér fülébe eljutó, potenciális ínyencfalatot jelző visszhang magasabb frekvencia esetén pontosabban jelzi a zsákmány hollétét, mint alacsonyabb frekvencián. A vizsgált fajok között a rekordot a horgasszőrű denevér tartja: ultrahang impulzusa - amely többnyire nem tart tovább 1 milliszekundumnál - 135 kilohertzen kezdődik, és az emberi fül számára is érzékelhető 16 kilohertzen ér véget. Ezzel szemben a tavi denevér, amely a gumifal közelében a legrosszabb hatásfokkal vadászott, a 75 és 29 kilohertz közötti sávban bocsát ki zsákmánykereső ultrahangot. Vagyis: minél magasabb frekvencián kezdődik a hangimpulzus, annál könnyebben képesek a denevérek zavaró háttér előtt is felismerni potenciális zsákmányukat.

Nem kell félteni a hátrányos helyzetű vízi és tavi denevéreket sem: a fák és bokrok között ugyan hátrányban vannak ügyesebb riválisaikkal szemben, ám ők nem csak erdőben, de élővizek fölött is vadásznak. Ott pedig nagy biztonsággal kapják el lábukkal a repkedő rovarokat, illetve "halásszák" ki őket a farkukon lévő repülőhártyával a vízből. A tükörsima vízfelület oly módon veri vissza a denevérek ultrahangját, hogy a vadászok fülébe elsősorban a zsákmányról érkező visszhang jut el.