Becsapódott a Deep Impact űrszonda lövedéke az üstökösbe

2005. július 4-én, magyar idő szerint reggel 7.52-kor a Deep Impact űrszonda becsapódó egysége (a "lövedék") ütközött a Tempel-1 üstökös magjával. Olvassa el a történelem első csillagászati kísérletének részletes forgatókönyvét, és kövesse az eseményeket rovatunkban!

A Deep Impact egyike volt az elmúlt évek amerikai sikerfilmjeinek. Történetében a csillagászok a Föld felé közeledő üstökösmagra akadnak, amely becsapódásával kipusztítaná az egész emberiséget. A katasztrófát úgy lehet csak megakadályozni, ha a halálos égitest pályáját megváltoztatják. Utóbbi néhány filmes trükkel persze sikerült. De vajon mennyire valódi ez a fajta veszély? Mit tudnánk kezdeni egy ilyen "gyilkos" objektummal? Erre és sok hasonló kérdésre keresi a választ a Deep Impact-űrszonda, amely 2005. július 4-én (hétfőn) kb. 36 ezer km/órás sebességgel csapódik be a 9P/Tempel-1 üstökösbe. A moziba illő eseményt a szakemberek és a laikusok hatalmas érdeklődéssel várják.

A Deep Impact küldetésről és a szonda berendezésiről korábbi cikkeinkben már részletesen beszámoltunk. Az alábbiakban a hétfőn várható eseményekkel ismerkedünk meg. A támadás célpontja, a 9P/Tempel-1 üstökös nem veszélyezteti bolygónkat. Ugyanakkor a Földet megközelítő kisbolygók és üstökösmagok elleni védekezés mikéntjéről még szinte semmit sem tudunk, így a lehetséges módszereket egy "ártatlan" objektumon kell kipróbálni.

A programot az elmúlt évek kutatásai hívták életre. Kiderült, hogy a Földet időnként kisbolygók és üstökösmagok találják el. A statisztikák alapján méteres objektumokkal havonta, 10 méteresekkel évente találkozunk. Ezek nem érik el a felszínt, még a légkörben felrobbannak. A 40-60 méternél nagyobbak azonban már túl alacsonyan semmisülnek meg, avagy el is találják a felszínt. Ilyenek néhány száz-, néhány ezer évente akadnak bolygónk útjába. A kb. 100 méternél nagyobb aszteroidák és üstökösmagok becsapódásának hatása több országra, akár egész kontinensre terjedhet ki.

A "legrosszabbak" az 1 km-nél is nagyobb objektumok, ezek úgynevezett globális kihalásokat okoznak. Ezt a kategóriát a fenti jelenség miatt az angol "great extinctor" kifejezéssel illetik. Utóbbit a szakemberek magyarul tréfásan "irtó nagy kisbolygónak" fordítják - mivel nagyméretű és mindent kiirt, ha becsapódik. Mit is tehetünk az ilyen veszélyek ellen?

Ha egy égitestről időben kiderül, hogy bolygónkkal összeütközhet, le kell téríteni pályájáról. Ez persze sokkal bonyolultabban történhet meg, mint a filmekben. Ilyenkor vagy egy "lövedéket" vezetünk neki, vagy bombát robbantunk a felszínén, esetleg annak közelében. Mindezek ellenhatásától megváltozik a pályája, pontos számítás és robbantás esetén pedig elkerül minket. Azt azonban nem tudjuk, mekkora behatást élne túl egy kisbolygó vagy üstökösmag, mitől törne darabokra, milyen a belső szerkezete, a felszín alatti anyaga - egyáltalán hogyan érdemes megtámadni.

Többek szerint a földközeli kisbolygók jelentős része valójában inaktív üstökösmag, amelyeket kiszáradt kéreg borít. Egy üstökösmag legegyszerűbben olyan piszkos hógolyóként képzelhető el, amely a Nap közelében felmelegszik, majd felszíne szublimálni kezd. A kibocsátott por és gáz ritka légkört alkot körülötte, ez a kóma, amelyet a napszél és a Nap sugárnyomása "elfúj", létrehozva a látványos csóvát. A napközelségek során az üstökösmag tömeget veszít, és felszínén a visszamaradt anyagokból egyre vastagabb kiszáradt kéreg keletkezik. Idővel az égitest "álruhája" annyira megvastagszik, hogy messziről egy csendes, nyugodt felszínű kisbolygónak tűnik.

Ha ezután egy becsapódással akarjuk megváltoztatni a pályáját, a kiszáradt kérget átszakítjuk, és az üstökösmag feléledhet. Ismét gázt és port kezd pöfékelni, aminek ellenhatásától módosítja a pályáját. Ettől pedig bizonytalanabb lesz a beavatkozás eredménye. Mindezek tisztázása céljából támadja meg a Deep Impact-űrszonda a 9P/Tempel-1 üstökös magját hétfő reggel.