Gigantikus felhőzet és viharos szelek a Titanon

720 kilométer/órás sebességű, a földi futóáramlásokra hasonlító szelet és 2400 kilométer átmérőjű sarki felhőt azonosítottak a Szaturnusz legnagyobb holdján. Utóbbi pozíciója egybeesik az északi sarkvidéken nemrég felfedezett, szénhidrogén-folyadékkal kitöltött tavak helyzetével.

Nemrég közölték egy korábbi, a Titan légkörével kapcsolatos megfigyeléssorozat eredményét. 2003. november 10-én a Titan a Földről nézve elhaladt két távoli és viszonylag fényes csillag előtt, mindössze fél óra különbséggel. A hold légköre miatt a csillagok fénye a jelenség elején és végén fokozatosan halványodott el, illetve fényesedett fel. Emellett a fedés közepén enyhe visszafényesedés is mutatkozott, amikor a hold légköre egy hatalmas lencse módjára felénk fókuszálta a mögötte lévő csillag sugárzását.

Ekkor a Földről nézve a Titan korongjának peremén lévő légrétegeken haladt keresztül és tört meg a csillagfény. Ha a korong mentén az atmoszféra mindenütt egyforma lett volna, a felfényesedés pont a jelenség közepén jelentkezik. A Föld három eltérő helyéről készült megfigyelés alapján azonban nem így történt. A jelenség térbeli modellezése révén lehetőség nyílt rá, hogy a légkör több jellemzőire is következtethessünk.

Eszerint az északi sarkvidéken vékonyabb volt az atmoszféra, mint a déli féltekén, feltehetőleg azért, mert az északon ekkor tél volt. Emellett 200 km-es magasságban, illetve nem sokkal felette igen gyors, kb. 200 m/s (720 km/h) sebességű szél fújt. A földi futóáramlásokra emlékeztető jelenség keretében kevesebb mint egy földi nap alatt körbeszáguldanak itt a felsőlégkör gázai.

A viharos erejű szelek mellett egy kiterjedt felhőkomplexumot is azonosítottak a tavalyi év végén. 2006. december 29-én fotózta le a Cassini-űrszonda a képződményt az északi féltekén. A téli ködtakaró alól napjainkban bukkan ki ez a felhőzet, amely a pólustól az északi szélesség 62. fokáig húzódik, átmérője tehát kb. 2400 km.

A modellek már korábban is előrejelezték a fenti felhőalakzatot, de annak nagy mérete meglepte a szakembereket. A két héttel később, 2007. január 13-án készült megfigyelés idején még mindig egyértelműen látszott, tehát stabil légköri jelenséggel állunk szemben. A radarmérések alapján az északi sarkvidéken nemrég azonosított, szénhidrogén-folyadékkal kitöltött tavak helyzete egybeesik a most talált felhőtakaró pozíciójával. Eszerint a felhő láthatja el csapadékkal a tavakat - illetve a visszapárolgó és a magasban kicsapódó folyadék is közreműködhet a felhőzet fenntartásában.

A Cassini VIMS detektorának felvétele a Titan északi sarkvidékén mutatkozó kiterjedt felhőképződményről 2006. december 29-én, 90 ezer km távolságból. A hamisszínes képeken a kék 2, a zöld 2,7, a vörös 5 mikrométeres hullámhosszakon rögzített sugárzást jelöl (NASA, JPL)

A földi megfigyelések alapján a Titan felhőzete évszakos változást mutat. Úgy fest, hogy a felhőkomplexum fokozatosan dél felé tolódik, amint az északi féltekén melegszik az idő. Eközben átmenetileg meg is szűnhet a felhőzet, de akár folyamatosan is vándorolhat - míg végül a déli féltekén a helyi tél idején megállapodik. A felhőzet mozgása érdekes következménnyel jár: elképzelhető, hogy a jelenleg még folyadékkal kitöltött északi tavak lassan kiszáradnak, és a déli medrek fokozatosan megtelnek. Ezzel egybevág azzal a megfigyeléssel, hogy míg az északi és jelenleg téli féltekén több tucat folyadékkal kitöltött tavat találtak, délen csak egyetlen hasonló képződmény mutatkozott.

Kereszturi Ákos