A Discovery küldetésének első űrsétáját Steven Swanson és Richard Arnold hajtotta végre, amelynek során rögzítették az új, S6 jelű napelemtábla-szegmenst az űrállomás külső felületéhez.
Négy csatlakozás beüzemelésével az új egységet be is kapcsolták a Nemzetközi Űrállomás (ISS) elektromos hálózatába és adattovábbító rendszerébe. Néhány kisebb mechanikai nehézség adódott a művelet során, de az asztronautáknak sikerült azokat megoldaniuk. A napelemeket tartó dobozok a nyitáshoz megfelelő helyzetbe kerültek, és a hővédő borítást is eltávolították rendszerről.
Az űrséta keretében kinyitottak továbbá egy összecsukott külső hűtőfelületet. A két asztronauta 6 óra 7 perc alatt, tehát a tervezett időtartamnál 23 perccel korábban végzett a feladattal, és visszatért a légzsilipbe. Ez volt a 121. űrséta, amelyet az űrállomás fejlesztése keretében hajtottak végre - már összesen 763 órát dolgoztak az asztronauták a külső felületeken.
Az S6 jelű napelemtáblát március 20-án, pénteken, az űrállomás belsejéből távirányítással nyitották ki. Az 1B és 3B jelű szárnyak együttesen 76 méter hosszúak. Ezzel befejeződött egy nyolc éve tartó folyamat: az űrállomáshoz napelemtábláinak kiépítése.
Steve Swanson az S6 egység rögzítését készíti elő (NASA)
Az új napelemtábla a nyitás kezdeti fázisában (NASA TV)