"Madár vagyok, nem hal" - mondta az [origo]-nak Felix Baumgartner, aki két héttel ezelőtt világrekorder ugrásával elsőként lépte át a hangsebességet zuhanás közben. Salzburgban találkoztunk a pilótával és a Red Bull Stratos csapatával.

Gyerekként állandóan a fán lógott és az égbe kívánkozott Felix Baumgartner. Tizenhat évesen végül elvégezhette az ejtőernyős-tanfolyamot, azóta az ugrás az élete. A legnagyobb teljesítményét október 14-én érte el, amikor 39 kilométer magasból kiugrott, és a hangsebességet átlépve több világrekordot megdöntött. Saját elmondása szerint azonban vége a rekordoknak. Az osztrák extrém sportoló szülővárosában, Salzburgban találkozott az európai sajtó képviselőivel.

Ausztriában nemzeti hősként ünneplik a sokak által csak "rettenthetetlen Felixnek" nevezett 43 éves bázisugrót. A sajtótájékoztatón - ahol a Red Bull Stratos hétfős csapata is felvonult - tapssal fogadták, és bár az elsődleges nyelv az angol volt, Felix örömmel válaszolt a németül feltett kérdésekre.

Kittinger aggódott

Baumgartner az [origo] kérdésére elmondta, számos olyan pontja volt az ugrásnak, amin az egész megbukhatott volna. Egyrészt nemcsak rajtuk múlott, hanem az időjáráson is, hiszen szinte teljes szélcsendre volt szükség a ballon felengedéséhez. "Ha már elindítják, akkor tudod, hogy úton vagy, de még mindig nem vagy ott. Az még két és fél óra, és közben reméled, hogy az alatt minden rendben lesz. Ha igen, akkor végre eléred az ugrási magasságot, és kiegyenlíted a nyomást a kapszulában. Ezt követően még 42 lépésen kell végigmenni, és nagyon bízol benne, hogy ezeket jól végre tudod hajtani. Végül kilépsz a kapszulából, már így is rengeteg mindent elértél, de még le kell lépned. Az a lépés jön, amit nem tudsz gyakorolni, a zuhanás hangsebességgel." Baumgartner elmondta: tudta, hogy pörögni fog, mert azon a magasságon szinte nincs levegő. Ejtőernyős tapasztalataira éppen emiatt nem nagyon hagyatkozhatott, pörgés közben kellett kitalálnia, hogyan jön ki belőle.

A 84 éves korábbi csúcstartó, Joseph Kittinger az [origo]-nak elmondta, aggódott, amikor Baumgartner elkezdett pörögni. 1959-ben, a legelső nagy magasságból végrehajtott ugrásánál ő is bekerült egy hasonló, angolul flat spinnek nevezett pörgésbe, és elvesztette az eszméletét. Neki az a 33. ugrása volt, míg Baumgartner már több ezer ugráson volt túl, és elég sok tapasztalata volt, hogy tudja, hogyan kerüljön ki belőle. Arra a kérdésre, mit szól ahhoz, hogy az egyik rekordját - a leghosszabb szabadesést - Baumgartner nem döntötte meg, azt válaszolta: "Felix a bajnok, Felix tart minden rekordot."

Rosszabbul is végződhetett volna

Az ugrást megelőzően Baumgartner sisakjának fűtésével akadtak problémák. Kittinger elmondta, a legrosszabb rémálma vált volna valóra, ha ugrás közben a sisakfűtés nem működik, mert akkor jegesedik, és Felix nem lát semmit. Számítottak rá, hogy zuhanás közben pörögni fog, de ha ilyenkor nem lát, és nem tudja betájolni magát, lehet, hogy nem tudott volna kijönni belőle. Hosszas egyeztetés után végül Baumgartner döntött úgy, hogy a problémák ellenére is ugrik, és nem is volt probléma a fűtéssel. Baumgartner elmondta, ha a sisak miatt meggondolja magát, 2013-ra kellett volna halasztani az ugrást.

Forrás: Jörg Mitter/Red Bull Content Pool
A Red Bull Stratos csapata: Joseph Kittinger, Art Thompson, Felix Baumgartner, Luke Aikins, Andy Walshe, Jonathan Clark, Mike Todd

Az ugrás során rengeteg adatot gyűjtöttek össze, ezt hónapokon, de az is lehet, hogy éveken át fogják elemezni. Az eredmények iránt nemcsak a privát űrkutatással foglalkozó cégek, hanem a NASA és az amerikai légierő is komoly érdeklődést mutat.

Hallották a hangrobbanást

Az ugrás során Baumgartner 1342,8 km/h sebességet ért el, és átlépte a hangsebességet, bár ő maga ezt nem vette, nem vehette észre. Art Thompson, a program műszaki igazgatója szerint egyértelműen ő a világ leggyorsabb embere. Thompson elmondta, akik a landolás helyéhez közel voltak, hallották is a hangsebesség átlépésével járó robbanást. A Red Bull közzétett egy földfelszíni videofelvételt, amelyen halk pukkanásként hallható a jelenség. Thompson azt mondta, neki sokkal jobb felvétele van, de ezt nem mutatták be az újságíróknak.

 

0:25-nél hallható a pukkanás, érdemes feltekerni a hangerőt

Nincs ismétlés

Baumgartner elmondta, hogy nem ugrana le újra. "Nincs rá szükség, hogy megismételjem. Csak az életemet tenném kockára. Az, hogy egyszer sikerült, nem feltétlenül jelenti azt, hogy másodszor is menni fog, mert a következő alkalommal valami más elromolhat. A bázisugrásaimat sem ismételtem meg soha. Ha egyszer megvolt, akkor megvolt, vége."

Elmondta, ha egy űrturizmussal foglalkozó cég megkeresné, hogy feljuthat az űrbe, lehet, hogy igent mondana. Szerinte a 21. század közepe felé tervezett Mars-utazás jelentőségét túlbecsülik. "Azért akarnak a Marsra menni, hogy többet tudjanak a Földről. Szerintem már így is rengeteget tudunk a Földről, és nem úgy kellene kezelnünk, ahogy most tesszük. Nagyon sok kárt okoztunk már, a Mars-utazásra költött pénzt inkább arra kéne fordítani, hogy a Földet megőrizzük. Nem a Marson fogunk élni. Túl messze van."

Helikopterpilóta lesz

James Cameron, miután februárban meghódította a Mariana-árkot, azt mondta, a következő célpontja a világűr lesz. Az [origo] kérdésére Baumgartner nevetve elmondta, neki esze ágában nincs a víz alá merülni. "Próbálkoztam párszor a búvárkodással, és utálom. Olyan ember vagyok, aki szereti a szabadságot, és a tény, hogy nem tudsz lélegezni, ijesztő. Ugyanez volt a baj a Red Bull Stratosszal is. Szeretem a szabadságot, és azért kezdtem ejtőernyőzni, mert úgy akarom érezni magam, mint egy madár. A nyomásálló ruha ahhoz hasonló, mint amikor a madarat beteszik egy kalitkába. Nagyjából ugyanez történik búvárkodás közben is. Szükséged van arra a sok felszerelésre, hogy lélegezni tudj, és annak a gondolata, hogy elfogy a levegő, és nem tudsz lélegezni, ijesztő. Ejtőernyőzés közben, ha valami rosszul is sül el, akkor is tudsz lélegezni. Tudsz reagálni. De ha nincs levegőd, akkor kiakadsz, és mindenki kiakad. Ez az oka annak, hogy sose lennék képes extrém dolgokra a víz alatt. Madár vagyok, nem hal."

A pilóta nem marad tétlen, ugyanis Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára a múlt héten felkérte, legyen a szervezet ifjúsági nagykövete. Felix emellett azt tervezi, helikopterpilóta lesz, és meggyőződése, hogy tud majd alkalmazkodni az extremitásoktól mentes élethez. "Ha tűzoltóként vagy hegyi mentőként dolgozol, általában rossz körülmények között kell dolgoznod, mert akkor kerülnek bajba az emberek. Ilyen körülmények között kihívás helikoptert vezetni a hegyek közé, és megmenteni a sérült embert. Eddig a saját életemet tettem kockára, most olyan embereken fogok segíteni, akik a magukét kockáztatják."

Forrás: [origo]

A program magyar résztvevői

A Red Bull Stratos programnak több magyar részese is volt. Gárdi Balázs fotósként követte az eseményeket, ő volt az, aki a landolás után odarohant Felixhez. A magyar származású, a fotón látható Jay Nemeth (FlightLine Films) pedig a kamerarendszer fejlesztését és kiépítését irányította, ami lehetővé tette az egyedülálló felvételek készítését az eseményről. Jay szintén ott volt a salzburgi sajtótájékoztatón, ott beszélgettünk vele.

1984 óta foglalkozik légi videózással. 2004-ben, az első magántőkéből fejlesztett űrjármű, a SpaceShipOne startjakor látta meg a lehetőséget a magánfinanszírozású űrkutatásban, hogy itt szükség lesz olyan kamerákra és rendszerekre, amelyek a felszínitől meglehetősen különböző körülmények között is képesek működni.

A Red Bull Stratos filmezésekor Jay célja az volt, hogy ne csak képi dokumentáció készüljön az ugrásról, hanem egy mozis élményt szeretett volna nyújtani a nézőknek, hogy úgy érezzék, mintha ők is részesei lennének az élménynek. Az ugrás alatt az irányítóteremben volt, ahol egy konzolon egyszerre látta az összes kamerát, és kiválasztotta, melyiknek a képe legyen látható a teremben lévő nagy kijelzőn, valamint az élő közvetítésben.

Ahhoz, hogy a kamerák 39 kilométer magasan is működjenek, számos változtatásra volt szükség, mondta. A felfelé vezető úton az egyik legnagyobb problémát a hideg és a vákuum jelentette. A kapszula külsején lévő nagy kamerákat, amelyek sok hőt termelnek, és levegőre van szükség a hűtésükhöz, olyan tokba rakták, amelyet nitrogéngázzal töltöttek meg. Bizonyos magasság felett az is problémát jelent, hogy míg az árnyékos oldal nagyon hideg, a napos oldal felmelegedhet, mert nincs levegő, ami elvezetné a hőt, így egyszerre két extrém körülménnyel is meg kellett küzdeniük.

Az élő közvetítést a Riedel Communcations közreműködésével valósították meg. A legfontosabb az volt, hogy az irányítóteremben ülők lássák, mi a helyzet fent, hogy van Baumgartner, és hogy például nem akadt-e be az ernyője valamibe a kapszulában.

Jay elmondta, a Baumgartner ruháján lévő kamerák nem adtak élő jelet, ezeknek a felvételeit csak a landolást követően tudták megnézni. Ezért fontos volt, hogy a pilótát akkor is szemmel tarthassák, amikor kiugrik a kapszulából. A légierőnek van tapasztalata ilyen megfigyelőrendszerekben, de nem kaptak tőlük segítséget, ezért végül maguk építették meg a Baumgartnert követő felszíni rendszert. Kiselejtezett NASA-talapzatokat használva végül jobb megfigyelőrendszert építettek, mint ami a katonaságnak van, állította Jay.