A Hold az űrturizmus új célpontja

2013.10.21. 09:41

Hamarosan elindulnak az első űrturista járatok - igaz, csak kis űrugrásokra. Az utazásszervezők szeme előtt azonban már távolabbi célpontok lebegnek.

A Virgin Galactic utasszállító űrrepülőgépe, a SpaceShipTwo már áprilisban teljesítette első rakétahajtású próbarepülését, de még a várólista elején szereplőknek is legalább egy évet kell várni, mire elindulhatnak a világűrbe. A cég szeptember végén nagyszabású összejövetelt tartott, amelynek keretében néhány leendő űrturistát - talán bemelegítésképpen, talán kárpótlásul a hosszúra nyúlt várakozás miatt - parabolarepülésre vittek. A cég alapítója, Richard Branson a cég terveiről beszélt, többek közt felcsillantotta a holdi turistautak és a Holdra telepített szállodák lehetőségét is.

A Virgin Galactic egyik leendő űrturistája a szeptember végi súlytalansági repülésenForrás: Virgin Galactic

Branson arról beszélt, hogy az űrszállodák vendégei erre a célra kifejlesztendő kétszemélyes űrhajókkal tehetnek majd egy- vagy többnapos kirándulásokat. Akár a Holdig is elrepülhetnek, és néhány száz méter magasságból gyönyörködhetnek a kietlen felszínben, a hegyek, a kráterek és a hatalmas lávasíkságok, az úgynevezett holdtengerek lélegzetelállító látványában. Ugyanakkor Branson arról is nyilatkozott, hogy a nagyszabású tervek megvalósításához először el kell érni az orbitális pályát, amire a SpaceShipTwo még nem képes. Ezért az utasszállító űrrepülőgépet magasba emelő WhiteKnightTwo kéttörzsű repülőgép lehetőségeire építve ki fogják fejleszteni a LauncherOne hordozórakétát.

A WhiteKnightTwo hordozó repülőgép és a két törzs között a szárny alá erősített SpaceShipTwo első próbarepülésén a még épülő Spaceport America űrrepülőtér  fölött. A későbbiekben a SpaceShipTwo helyére lehet felerősíteni a LauncherOne hordozórakétátForrás: Virgin Galactic

A Virgin Galactic várólistáján több mint ötszázan sorakoznak a mielőbbi űrugrás reményében. Ők már a 200 000 dolláros előleget is befizették (a teljes viteldíj 250 000 dollár lesz), hogy a Spaceport America űrrepülőtérről eljussanak a világűrbe - vagy legalábbis átlépjék az egyes definíciók által a világűr határának tartott 100 kilométeres magasságot. Valójában úgynevezett szuborbitális repülésen vesznek majd részt, vagyis a SpaceShipTwo nem éri el az első kozmikus sebességet (8 kilométer/másodperc), így nem áll Föld körüli pályára. Mindamellett, az utasok a repülés közben mintegy 20-30 percig élvezhetik a súlytalanság állapotát.

Roger Handberg, a Közép-Floridai Egyetem (University of Central Florida) űrpolitikai szakértője szerint Branson csak álmodozik, de nem beszél a technikai részletekről és a terv finanszírozásáról. Azt viszont Handberg is elismeri, hogy a fejlődéshez szükség van merész álmodozókra. 

A Virgin Galactic SpaceShipTwo űrrepülőgépének első, szuperszonikus sebességű próbarepüléseForrás: Virgin Galactic

A Virgin Galactic tulajdonosa a kételkedőknek azt válaszolta, hogy számításai szerint a WhiteKnightTwo által magasba emelt, és ott elindítandó LauncherOne rakétával a pályára állítás költsége a mai árakhoz képest tizedére vagy századára csökkenhet. Ennek köszönhetően 24 óra leforgása alatt akár 100 műholdat is pályára állíthatnak. Amennyiben Bransonéknak valóban sikerül jelentősen leszorítani a teherszállítás árát, akkor a LauncherOne rakétájukkal betörhetnek az űrszállítás piacára, feltéve, hogy a már eddig színre lépett cégek mellett marad számukra hely.

A szakértők egyetértenek abban, hogy a vállalkozás kulcsa a hordozórakéta fejlesztése. Ha Bransonnak sikerül az olcsó indítási lehetőséggel betörnie a hordozórakéta-piacra, akkor a többi terve is megvalósíthatóvá válik. Michael Lopez-Alegria, korábbi NASA űrhajós, a Commercial Spaceflight Federation ipari csoport elnöke egyetért azzal, hogy a kulcs a Föld körüli pálya elérése, ehhez képest nem különösebben nehéz feladat más pályára áttérni vagy akár a Holdig eljutni.

Nem Branson az egyetlen, aki turistautakat tervez az űrbe. A Bigelow Areospace felfújható modulokkal kísérletezik, a technológiát a későbbiekben továbbfejlesztve Föld körül keringő űrszállodákat akarnak létrehozni. Két modult már kipróbáltak Föld körüli pályán, és terveik szerint egy moduljukat 2015-ben a Nemzetközi Űrállomással is össze fogják kapcsolni. A cég stratégiai partnere a SpaceX, amelynek Falcon-9 hordozórakétája alkalmas lehet a turistákat a Föld körül keringő űrszállodába vivő űrhajók indítására.

A Bigelow Aerospace felfújható moduljai a cég szerelőcsarnokábanForrás: NASA

Handberg az egyszerű űrugrásoknál jóval nagyobb távlatokat átfogó tervek megvalósulásának legfőbb akadályát két tényezőben látja. Egyrészt a cégek magabiztos nyilatkozatai csak a technikai megvalósíthatóságról szólnak, a majdani árakról egyelőre nem esik szó. Másrészt hozzáteszi, hogy a szolgáltatások igénybevételéhez bizonyos szintű fizikai alkalmasság, megfelelő egészségi állapot is szükséges, ami leszűkíti a fizetőképes utasok körét. Branson és az űrturizmus-iparban érintett cégek vezetői azonban optimisták.

A Virgin Galactic várakozó ügyfeleinek egyelőre be kellett érniük egy „közönséges” súlytalansági repüléssel. Mint a Zero Gravity Corporation illetékesei elmondták, a Virgin Galactic 80 ügyfelét szeptember végén két csoportban súlytalansági parabolarepülésre vitték a kaliforniai Burbankből. Az átalakított Boeing-727-essel a parabolaívek felső részén 30 másodpercig élvezhették a súlytalanságot.