Ártalmatlannak hitt anyag késleltetheti az ózonlyuk gyógyulását

Miközben a lassan bomló ózonréteg-károsító anyagokat az 1980-as évek végén betiltották, a rövid életidejű diklórmetán megúszta, és akár 30 évvel is késleltetheti az antarktiszi ózonlyuk begyógyulását.

A hosszú lebomlási idejű klórtartalmú szénvegyületeket, elsősorban az akkori hűtéstechnikában, valamint aeroszolok hajtógázaként használt klórozott-fluorozott szénvegyületeket (közismert rövidítéssel: CFC-ket) az ENSZ 1987-es montreali egyezménye alapján kitiltották a használatból, miután felismerték, hogy ezek a vegyületek drámai mértékben rombolják a sztratoszférában található, a földi életet az ultraibolya sugárzástól védő ózonréteget. A védőréteg elvékonyodása a déli féltekén, leginkább az Antarktisz fölött öltött aggasztó méreteket.

Az ózonkárosító anyagok kibocsátását szabályozó ENSZ-határozat életbe lépését követően megkezdődött a sztratoszférikus ózonréteg helyreállása, és a mostanáig elfogadott számítások szerint a felső légköri ózon mennyiségének e század közepe táján kellene újra elérnie az 1980 előtti szintet. Ha minden a terv szerint haladna, az Antarktisz fölötti ózonlyuknak valamikor 2046 és 2057 között végleg el kellene tűnnie.

Forrás: NASA/ISS Crew/Johnson Space Center

Korábban ártalmatlannak hitték

Ám a Lancasteri Egyetem kutatói a Nature Communications című folyóiratban arra hívják fel a figyelmet, hogy

egy korábban ártalmatlannak vélt és ezért a montreali egyezményben nem tárgyalt vegyület, a diklórmetán szintén hozzájárul az ózonréteg pusztításához,

és ez a hatás nem hagyható figyelmen kívül az ózonréteg helyreállására vonatkozó becslések számításánál. Kétségtelenül igaz, hogy a diklórmetán a betiltott CFC-kkel ellentétben rövid életű. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy számottevő kárt tud tenni az ózonrétegben, és a légkörben mérhető szintje az utóbbi években fokozatosan nőtt.

„A diklórmetán egy emberi tevékenységből származó, az ipar több területén alkalmazott ózonkárosító vegyület. A CFC-kkel és más hosszú lebomlási idejű gázokkal szemben, amelyek az ózonréteg elvékonyodásáért leginkább felelősek, a diklórmetán rövid életidejű a légkörben, ezért nem terjedt ki rá a montreali egyezmény szabályozása – mondta el Dr. Ryan Hossaini, a Lancasteri Egyetem részeként működő Lancaster Environment Centre kutatója, a közlemény vezető szerzője. –

Ennek ellenére a légkörben mérhető mennyisége a fokozódó termelés következtében egyre nőtt az elmúlt évtized során. És bár a diklórmetán által okozott ózonréteg-károsodás jelenleg még viszonylag csekély, nem tudni, hogyan fog változni e gáz légköri mennyisége a jövőben. Eredményeink azt mutatják, hogy ha a koncentrációja továbbra is így növekszik, a diklórmetán számottevően hátráltathatja az ózonréteg helyreállását, s ezzel részben kiolthatja a montreali egyezmény kedvező hatásait.”

Rekordméretű ózonlyuk az Antarktisz fölött 2006-ban. A lila és kék színek jelzik, hol volt a legalacsonyabb az ózon koncentrációja Forrás: NASA

A kutatás

Hossaini és munkatársai a vegyületek globális légköri mozgását modellezve, szimuláció segítségével próbálták megjósolni, vajon miként változik majd a légkörben a klórvegyületek és az ózon szintje, ha a diklórmetán termelése a mostanihoz hasonló ütemben növekszik. A diklórmetán légköri szintjét az Egyesült Államok óceán- és légkörkutató intézete, a National Oceanic and Atmospheric Administration (NOAA) rendszeresen mérte az elmúlt két évtizedben, és ezek az adatok fontos kiindulópontot szolgáltattak az elemzéshez.

A tanulmányban a NOAA részéről közreműködő tudós, Dr. Stephen Montzka hozzátette: „A diklórmetán szintjének növekedése, ami a méréseinkből kiviláglik, szembeszökő és váratlan. A diklórmetán koncentrációja az 1990-es évek végén még lassan csökkent, de a 2000-es évek eleje óta világszerte mintegy kétszeresére emelkedett. Az még nem világos, hogy pontosan honnan származik ez a növekedés. Adódhat abból, hogy a diklórmetán oldószerként átvette a kivezetett hosszú életidejű ózonkárosító vegyületek helyét, vagy abból, hogy alapanyagul szolgál más vegyületek gyártásához.”

Ha a kutatók a 2004 és 2014 között tapasztalt átlagos növekedési trendet a jövőre vetítik, a modell jóslata szerint a diklórmetán szintjének további emelkedése 30 évvel késleltetheti az Antarktisz fölötti ózonlyuk begyógyulását.

Ha azonban a diklórmetán mennyisége a jelenlegi szinten maradna, az csak 5 évvel hátráltatná a regenerációs folyamatot. S bár kibocsátási szabályozás híján nehezen jósolható, hogy milyen görbét ír majd le a diklórmetán légköri szintje a jövőben, a tényleges koncentrációk feltehetőleg a két szélső érték közé esnek majd.

Antarktiszi látkép (illusztráció) Forrás: Origo

Folytatni kell a diklórmetán monitorozását

„Folytatnunk kell a diklórmetán légköri szintjének monitorozását, és meg kell határoznunk a forrásait – erősítette meg Martyn Chipperfeld, a Leeds-i Egyetem Föld- és Környezettudományi Tanszékének professzora és a tanulmány egyik társszerzője. – Az ózonréteg még épp a CFC-k okozta károsodást követő hosszas lábadozás állapotában van, és most a diklórmetán fokozódó jelenléte további bizonytalansági tényezőként jelentkezik az ózonra és az éghajlatra vonatkozó jóslatainkban.”

Mint ismeretes, az ózonréteg védi a Föld felszínét a Napból érkező ultraibolya sugárzás bizonyos hullámhossztartományaitól, amelyek máskülönben veszélyt jelentenének az emberi, állati és növényi létre. Az ózonréteg ezen felül elnyel valamennyit a földfelszínről az űr felé tartó infravörös sugárzásból is, így a légköri ózon mennyisége az éghajlatot is befolyásolja.

Hossaini ezért hangsúlyozta: „Az ózon fontos klímabefolyásoló gáz, ezért mennyiségének változása – amit részint az egyre nagyobb befolyást nyerő diklórmetán okoz – lényeges az éghajlatváltozásra vonatkozó jóslataink finomításához. Tisztában kell lennünk azzal a veszéllyel, amit a diklórmetán és a hasonló, a montreali egyezmény által nem szabályozott gázok jelentenek a sztratoszférikus ózonra nézve.”