Tudja-e, hogy miért kaparja el a macska a piszkát?

macska
Vágólapra másolva!
Miután a házi macska elvégzi a dolgát az alomtálcán vagy a kertben, szinte mindig elkaparja a piszkát. A viselkedésbiológiával foglalkozó tudósok, az etológusok szerint ez a szokás egy ősi túlélő ösztön házi kedvenceinknél.
Vágólapra másolva!

A macska, miután elvégzi a dolgát az alomtálcában vagy a kertben, általában elkaparja a piszkát. A viselkedésbiológusok szerint ez a magatartás részben behódolást jelent, illetve egy ősi ösztönön alapuló elővigyázatossági intézkedés.

Forrás: Getty Images

A vadonban a ragadozók érzékeny orrukkal könnyen megérzik a macska vizeletének, székletének szagát.

A kistestű macskák elsősorban azért temethetik el piszkukat, hogy a náluk erősebb, dominánsabb ragadozók figyelmét ne hívják fel magukra.

Nemcsak az embernél, hanem a macskaféléknél is másként viselkedhetnek a "nagyok"

A kistestű házi macskával szemben a domináns nagymacskák, úgymint például a Panthera nemzetségbeli oroszlán, vagy a tigris, néha a székletével jelöli meg territóriumának határát, és ezért nem temetik el piszkukat a Mental Floss szaklapban publikált tanulmány szerint.

Az oroszlánoknál szokás, hogy az ürülékükkel jelölik ki territóriumukat Forrás: Origo

A nagymacskák, amelyek a fajtársaikkal versenyeznek a territóriumért, ezzel jelzik, hogy igényt tartanak a területre.

A tigrisek sem kaparják el a piszkukat, mivel ezzel jelölik meg területük határát Forrás: Wikimedia Commons

A kisebb és gyengébb macskafélék viszont az elkaparás ösztönével védik magukat.

Így például a nem domesztikált vadmacska is azért kaparja el piszkát az élőhelyén, hogy elkerülje a nemkívánatos ragadozók figyelmét magáról és kölykeiről, illetve a fészkéről.

A vadon élő macskákban védekező reflexként alakult ki ez a szokás Forrás: Phys.org

A domesztikált macskák ugyanezeket az erős önvédelmi ösztönöket hordozzák magukban.

Még ha az ember környezetében többnyire nincs közvetlen fenyegetést jelentő ragadozó, a macskák azonban nem olyan biztosak ebben, és inkább az ösztöneiknek engedelmeskedve elkaparják a piszkukat, biztos, ami biztos alapon.

A domesztikált macskák is megtartották ezt az ősi ösztönökön alapuló szokást Forrás: Szomor Anikó

Egyes etológusok szerint a domesztikált házi macskáknál ez a viselkedés azt is jelenti, hogy kedvencünk a gazdáját ismeri el a ház „domináns macskájának".

Ez a szokás a házi macskáknál azt is kifejezi, hogy elismerik gazdájuk dominanciáját Forrás: Szomor Anikó

Egy zavartalan otthonban minden házimacska a gazdája alárendeltjeként tekint magára, tehát normál körülmények közt minden macska elkaparja ürülékét vagy az alomtálcán, vagy pedig a kertben.

Ha megsértődik, veszélyben a ruha vagy a fehérnemű

Ha a kis kedvenc nem használja az alomtálcát, annak az lehet az egyik oka, hogy magát tartja a domináns félnek. Azonban nem mindig ez a helyzet, és más okai is lehetnek, ha a cica az alomtálca mellé vizel.

Komoly okai lehetnek, ha a macska nem az alomtálcán végzi el a dolgát Forrás: Szomor Anikó

A macska érzékeny állat, ezért ha nem használja a tálcát, az az elégedetlenség, sértettség egyik kifejezési formája.

Ilyenkor szándékosan a fehérneműre, vagy a ruhára vizel. Ez azonban csak ideiglenes „csínytevés", mert ha kiengesztelődik, helyreáll a normál rend.

Ha kiengesztelődnek, helyreáll a régi rend Forrás: Szomor Anikó

A tálca mellé ürítés azonban valamilyen betegség velejárója is lehet,

így többek között, ha a kiválasztó szervekkel van probléma (hólyaghurut, inkontinencia), vagy ha a betegség miatt fájdalommal jár az ürítés számíthatunk erre, de okozhatják ezt ízületi problémák is.

Forrás: AFP/Cris Bouroncle

Cukorbetegség esetén az intenzív szomjúság miatt a fokozott folyadékbevitel miatt válhat intenzívvé a vizelési kényszer, az ízületi fájdalomtól pedig nehezen tud bemászni a tálcába.

Az anyamacska erre is megtanítja a kiscicákat

Főleg a fiatal macskáknál az is állhat a tálca kerülgetésének hátterében, hogy még nem tudják, hogyan használják, mert meg kell rá tanítani őket.

De így reagálhat akkor is, ha sokk éri,

vagy többször erőszakosan teszik bele, amitől megijed.

A kölyökmacskák korán megtanulják az alom használatát Forrás: Chewy

A házi macskák természetes kaparóösztönét az anyamacska is megerősíti a kölyökmacskák számára:

a kiscicák az anyjukat figyelve lesik el és tanulják meg, hogy „mi az illem". A kaparás azonban nem csak és kizárólag a macskákat jellemző szokás.

Az anyamacska sok mindenre megtanítja a kölykeit Forrás: The Conservation

Más állatoknál is ismert ez a jelenség,

így többek között a tatunál, az amerikai mormotánál, a nyércnél és néhány más menyétfélénél is, amelyek ugyanezzel a módszerrel tartják távol a ragadozókat és jelölik ki saját territóriumukat.

Szeretetből a gazdit is megjelöli

A macska territoriális állat, amely akkor kiegyensúlyozott, ha állandó, kijelölt területtel rendelkezik. Ennek tudható be, hogy a házi macskák nem szeretik például a költözést, a megszokott lakókörnyezetük megváltozását.

A macskák, mivel territoriális állatok, nem szeretik, ha megváltozik a lakókörnyezetük Forrás: AFP/Anthony Wallace

A macska a territóriumát szag- és vizuális jelekkel jelöli ki. Egy territóriumot több macska is használhat egy időben, de ezt általában a nap eltérő időpontjában teszik, elkerülendő a fajtársakkal való összeütközést.

A házi macska azonban nemcsak a territóriumot, hanem a gazdit és a számára szimpatikus egyéneket is megjelöli.

A macska a gazdáját, és a számára szimpatikus személyeket is megjelöli Forrás: Szomor Anikó

A jelölés feromonnal, vizeletfröcsköléssel vagy karmolással történhet.

A szájszöglet és az orr alsó része közt helyezkednek el azok a mirigyek, amelyek feromont termelnek. Ezt a macska dörgöléssel viszi fel a kiszemelt tárgyra, otthonossá téve így maga számára a lakást.

Forrás: AFP/Raul Arboleda

És ha kedvesen a gazdihoz dörgölődzik, őt magát, illetve azokat is megjelöli, akikkel bizalmas kapcsolatban van, ezzel fejezve ki együvé tartozásukat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!