Csillagász: fontos mérföldkőnek számított a Holdra szállás

Hold
Az Apolló-programnak köszönhetően összesen 400 kilogramm holdkőzet került a Földre.
Vágólapra másolva!
Az ötven évvel ezelőtti Holdra szállás alapvetően átformálta a Naprendszerről és a Földről alkotott képet - nyilatkozta a Magyar Csillagászati Egyesület főtitkára szombaton az M1 aktuális csatornán.
Vágólapra másolva!

Sok megválaszolatlan kérdésre kaptunk választ

Mizser Attila felidézte, hogy a Holdra lépő űrhajósok például kőzeteket gyűjtöttek, lézertükröt és szeizmométert helyeztek el az égitest felszínén, s ezek rendkívül fontos adatokat szolgáltattak.

Az Apolló-11 misszió holdkompja, a Sas a Hold felett Forrás: NASA

A műszerek segítségével pontosítani lehetett a Föld-Hold távolságot,

és bolygónk kontinensvándorlásainak sebességét is.

Az Apolló-programnak köszönhetően összesen 400 kilogramm holdkőzet került a Földre. Forrás: AFP/Ho

Az utóbbi akkoriban friss elméletnek számított, ahogy azzal sem voltak tisztában, hogy vannak-e holdrengések.

Csaknem fél tonna holdkőzet került a Földre az Apolló-program során

Az Apolló-programban mintegy 400 kilogrammnyi holdkőzetet hoztak a Földre az expedíciók, amelyek az égitest történetéről árulkodnak - tette hozzá.

Az Apolló-11 személyzete (balról jobbra), Neil Armstrong, Michael Collins, és Edwin Aldrin Forrás: NASA

A Holdra szállás jelentőségét úgy érzékeltette a csillagász,

hogy ezzel az emberiség évezredes álma teljesült,

amikor egy idegen égitestre léphetett a "követei" révén.

Az Apolló-11leszállási körzete a Hold egyik nagy bazalttal kitöltött síkságán, a Nyugalom-tengerén Forrás: NASA

Az Apollo-program 1972 decemberében történt befejezése óta ez nem ismétlődött meg - fűzte hozzá. Ötven éve, 1969. július 21-én lépett először ember, az amerikai Neil Armstrong a Hold felszínére.

Armstrong árnyéka a Holdon, háttérben a holdkomp. A képen lévő keresztek a méréseket könnyítik meg Forrás: NASA

Az Apollo-11 1969. július 16-án, 14 óra 34 perckor indult el,

fedélzetén Neil Armstrong parancsnokkal, Edwin "Buzz" Aldrin és Michael Collins űrhajóssal a Hold felé.

(Forrás: MTI)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!