Iszonytató dolgokat találtak egy fiatal férfi agyában

Vágólapra másolva!
Apró szürkésfehér pöttyök borították egy fiatal férfi agyát. Amikor az orvosok a konkrét okokat kezdték keresni, azt találták, hogy a páciens többi szervét is ellepték a galandféreglárvák által képzett ciszták.
Vágólapra másolva!

A The New England Journal of Medicine című orvosi szakfolyóiratban megjelent esettanulmány szerint a 18 éves indiai férfi epilepsziás tünetekkel fordult orvoshoz, emellett zavart volt, jobb szeme alatt duzzanat keletkezett, valamint jobb heréje is érzékeny volt az érintésre.

Az MRI-felvétel kimutatta, hogy az agy külső burkában számos ciszta van jelen. A véreredmények megerősítették, hogy a férfi ciszticerkózisban szenved. Ez egy szöveti fertőzés, amelyet a galandféreg (Taenia solium) fiatal fejlődési alakja (ciszticerkusz) okoz.

– nyilatkozta az egyik kezelőorvos, dr. Nishanth Dev. Hozzátette:

a peték általában a nem megfelelően megfőzött vagy átsütött ételekben bújnak meg, de bekerülhetnek az ivóvízbe is.

Mivel a páciens vegetáriánus, ezért emberi fekáliával szennyeződött zöldségekkel és gyümölccsel kerülhetett a parazita a szervezetébe.

Forrás: The New England Journal of Medicine

Az Egészségügyi Világszervezet jelentése szerint a ciszticerkózis a mezőgazdaságból élő közösségekben, illetve Afrika, Ázsia és Latin-Amerika fejletlenebb országaiban gyakori probléma, ezekben a régiókban az epilepsziás rohamok mintegy harmadáért a galandférgek a felelősek. A WHO becslése alapján 2,56 és 8,3 millió közé tehető a ciszticerkózisban szenvedők száma, habár számos betegnél konkrét tünetek nem jelentkeznek. A mostani esettanulmányban ismertetett példa extrém ritka.

Sajnos a férfi annyira súlyosan fertőzött volt, hogy az orvosok nem tudták meggyógyítani a legerősebb gyógyszerekkel sem, két héttel a diagnózis után elhunyt.

(IFL Science)