Magyar fejlesztők tervezik a legújabb robotikai eszközöket

OnRobot
OnRobot egyrendszeres megoldás
Vágólapra másolva!
A robotikai cégek térnyerése eddig soha nem látott mértéket öltött, a globális piacon naponta jelennek meg újabb és újabb innovatív vállalatok. Míg mostanáig általában Kínára, Japánra vagy az Amerikai Egyesült Államokra tekintettünk, mint kiemelkedő technológiai szereplőkre, újabban Európa is helyet kap a meghatározó régiók sorában.
Vágólapra másolva!

Dánia harmadik legnagyobb városa, Odense néhány év alatt az európai robotfejlesztés központjává vált, jelenleg közel 300 robotikai start-up otthona.

A robotikai iparág úttörőit pedig magyar szakembergárda is támogatja: híres feltalálóink sorába is felzárkózhatna az a hazai fejlesztői csapat, amely néhány éve a magyar fővárosban dolgozik az odense-i központú, de globális piacot lefedő, dán OnRobot leginnovatívabb robotikai termékein.

Kreatív alkotói munka Budapest szívében

Az OnRobot A/S 2018 júniusában jött lére három innovatív end-of-arm tooling (intelligens, robotkar végére szerelhető végszerszám) vállalat (az amerikai Perception Robotics, a magyar OptoForce, és a dán On Robot) összeolvadásából, annak érdekében, hogy tovább gyorsítsa az együttműködő robotok (azaz a cobotok) folyamatos piaci térnyerését. A vállalat tavaly egy további robotikai céget is megvásárolt, a Purple Robotics-ot, 2019 áprilisában pedig a Blue Workfoce-ot. A dániai központ ellenére az OnRobot fejlesztéseinek meghatározó része jelenleg is Magyarországon történik, a fúziót megelőző szakembergárda változatlan, stabil közreműködésével.

OnRobot egyrendszeres megoldás Forrás: OnRobot

Igazi kreatív mérnöki munka folyik a fővárosi RnD központban, a csapat a prototípustól egészen a késztermék kivitelezésig részt vesz a munkában, hardver- és szoftverfejlesztéseken is dolgoznak. Ez ritkaságnak számít hazai körülmények között, más, itt működő fejlesztői központokra ugyanis inkább a végrehajtás jellemző. Az OnRobot legnagyobb fejlesztői bázisa a budapesti, a vállalatnak jelenleg nincs olyan terméke a piacon, amelynek kialakításában ne vett volna részt a hazai csapat. Jelenleg 11 különböző termék található az OnRobot portfóliójában, a vállalat egy-két éven belül azonban 50-re tervezi növelni a termékek számát! A fejlesztések természetesen a nemzetközi csapattal közösen történnek (Los Angeles, USA és Odense valamint Aalborg, Dánia), gyakoriak ezért a szakmai kiutazások, a tudásmegosztás.

A legújabb robotikai termékek – magyar kézből

A hazai fejlesztők olyan termékeken dolgoztak, mint például az OnRobot RG2-FT Grippere, a világ első intelligens fogója, beépített erő- és nyomatékérzékelőjének köszönhetően képes látni és érezni is a munkadarabokat. De a NASA-val közösen kifejlesztett Gecko Gripper is sikertörténetnek tekinthető. A gecko gripping technológiát eredetileg a NASA laboratóriumában fejlesztették ki azzal a céllal, hogy üzemen kívüli műholdakat és egyéb űrszemetet gyűjtsenek be vele, valamint, hogy a Nemzetközi Űrállomáson alkalmazzák. A technológia továbbfejlesztésének köszönhetően a Gecko Gripper az űrtechnológia mellett az ipari területeken is alkalmazható, mely során óvatosan vesz fel különböző tárgyakat különleges tapadó technológiájának köszönhetően. A Gecko fogószerkezet mikroméretű finom szálak millióit használja, amelyek a szilárd van der Waals-erők segítségével tapadnak a felülethez — a gekkók ugyanezzel a módszerrel tudnak mászni.

Az OnRobot egyik fejlesztése egy kiállításon Forrás: OnRobot

A fejlesztő csapat különösen büszke arra a tudásra, amelyet a szenzorok kapcsán tudhat magáénak. Ilyen például a HEX erő/nyomaték szenzor, amely egy emberi kéz érzékenységét és ügyességét képes visszaadni. Az érzékelővel a bonyolult polírozó, csiszoló, vagy egyéb összeszerelő jellegű feladok is könnyedén kezelhetők, melyeknél a kívánt eredmény elérése érdekében alapvető fontosságú a pontos orientáció és a kifejtett erővel kapcsolatos visszajelzés. Az erő- és nyomaték-beállításokkal rendelkező szenzorok rendkívül hatékonyak az ilyen alkalmazásoknál a bútorok, hajók, elektrotechnikai eszközök és repülőgépek gyártása során.

Az OnRobot jelenleg 20 fős csapatának bővítését tervezi, céljuk, hogy néhány éven belül megsokszorozzák a dolgozói létszámot.