Hamarosan újszerű „terelőkutyákkal" találkozhatnak az állattartók: a Boston Dynamics robotkutyája a szakemberek szerint kitűnő lehetőségeket szolgáltathat a mezőgazdasági ágazatban. A Spot névre hallgató robot távirányítással működik, ami a mezőgazdasági termelők számára azt jelenti, hogy a „kutya" éjjel-nappal ellenőrzi a mezőket, a növények növekedését és a gyümölcs érését vagy ha az a feladata, képes terelgetni a juhokat.
Ajtót nyit és figyelmeztet a fizikai távolságtartásra
Ezek a robotok járhatnak, gurulhatnak, sőt akár repülhetnek is, és felszerelhetők mindenféle érzékelővel, hogy fel tudják mérni a körülöttük lévő környezetet.
A szerkezet képes bővíteni az emberi erőforrásokat, miközben automatizálja a gyakran monoton, sok kosszal járó vagy veszélyes fizikai folyamatokat – mondta David Inggs, a Rocos robotikai vállalat vezérigazgatója a SicenceAlert tudományos online portálnak.

Sport, a kutyaszerű robot nemrég egy szingapúri parkban tűnt fel, ahol parkőrként „bevetve" figyelmeztette az embereket, hogy tartsák be a fizikai távolságot az új koronavírus-járvány idején.
A Boston Dynamics négylábúja korábban megmutatta azt is, hogyan tudja kinyitni az ajtót és azt megtartva átmenni a másik oldalra.
Egy most közzétett videóval a vállalat azt szemlélteti, hogy robotjuk mennyire hasznos a mezőgazdasági munkában: képes ellenőrizni a mezőket, a növények növekedését vagy a gyümölcs érését, bebarangolni a kifejezetten nehéz terepeket vagy épp őrzi az állatokat.
Bevethetők a katasztrófa sújtotta területeken
Ezek a robotok kamerákat és fedélzeti érzékelőket használnak arra, hogy meghatározzák, hogy hol vannak és hová kell menniük, miközben előre beprogramozott utasításokat követnek.
A Spot egyik legfontosabb előnye a mozgékonysága: a négy hajlítható láb lehetővé teszi, hogy mindenféle terepen boldoguljon, de arra is képes, hogy újra felálljon, ha megbotlik vagy leesik valahonnan.A fejlesztő mérnökök szerint ezeket a robotokat valóban hasznos célokra lehet felhasználni.
Potenciálisan bevethetők például a katasztrófa sújtotta régiókban, ahol nem biztonságos az emberi jelenlét, de már használják energiaipari infrastruktúrális megfigyelésekre is, ahol segítségével olyan problémákat és károkat lehet ellenőrizni, amelyek másként észrevétlenek maradnának.

A tervek szerint az elkövetkező években a Spothoz hasonló robotok többféle módon lesznek bevethetők a mezőgazdaságban és más iparágakban.
A tervezők úgy gondolják, hogy a mezőgazdaság automatizálása megváltoztathatja a gazdálkodók tevékenységét, növelheti a világ élelmiszer-előállításának hatékonyságát az egyre növekvő emberi népesség számára.