500 ezer krónikus tüdőbeteg élhet Magyarországon

COPD-betegség, tüdőbetegség, krónikus tüdőbetegség
Doctor with radiological chest x-ray film for medical diagnosis on patient’s health on asthma, lung disease and bone cancer illness, healthcare hospital service concept
Vágólapra másolva!
A magyarországi tüdőgondozók 180-200 ezer krónikus tüdőbeteget tartanak nyilván, de a szakemberek becslései szerint ennél jóval többen, akár 500 ezren is betegek lehetnek. Pedig a tüdővel kapcsolatos betegségeket komolyan kell venni, ugyanis ezek az esetek egyébként is a vezető halálozási okok közé sorolhatóak Magyarországon. A koronavírus-fertőzés viszont különösen veszélyes azokra nézve, akiknek az átlagosnál gyengébb a tüdejük - hívta fel a figyelmet a veszélyekre a COPD világnap alkalmából a Budai Tüdőközpont.
Vágólapra másolva!

A COPD-t, vagyis a krónikus obtruktív tüdőbetegséget figyelembe véve, különösen veszélyeztetettek a
dohányosok, illetve a vegyi anyagokkal dolgozók, de a magas légszennyezettség is vezethet COPD-hez. Sokan már csak akkor fordulnak orvoshoz,

amikor a tüdőfunkciójuk 50 százaléka elveszett, vagyis nehezen lélegeznek, amely idővel megterheli a szívet, ami ezáltal kihat a keringésre is.

A orvosok becslése szerint jóval többen, akár 500 ezren is élhetnek úgy ezzel a betegséggel, hogy nem is tudnak róla, mert nem foglalkoznak időben a tünetekkel. Pedig

a COPD-vel diagnosztizált betegek veszélyeztetettek a koronavírus-fertőzéssel szemben.

A COPD két típusa, a tüdőtágulás és az idült légúti gyulladás sokszor egyszerre jelenik meg a páciensnél. A légzési problémákat a tüdőben lévő hörgőcskék hosszan tartó, idült gyulladása okozza, amelyet a szennyezett levegő, a dohányfüst és a különböző kémiai anyagok idéznek elő.

A gyulladás a légzőfelület egy részének elvesztéséhez, vagyis tüdőtáguláshoz és nehézlégzéshez vezethet. A rosszul működő tüdő megterheli a szívet és ezáltal egy keringési betegség, rossz oxigénellátás is fellép. Az oxigénhiány miatt az agyi működés is romlik, a beteg állandóan fáradékony, sőt el is butulhat.

A betegség világnapja alkalmából a Prima Medica Egészséghálózatba tartozó Budai Tüdőközpont 500 fős reprezentatív kérdőíves kutatást készített a Szinapszis Piackutató és Tanácsadó Kft.-vel, hogy felhívja a figyelmet a krónikus tüdőbetegségek megelőzésére és veszélyeire.

Bár vannak tünetek, amelyek jelzik a fokozatos állapotromlást, sokan tévesen úgy gondolják, hogy az öregedéssel és a dohányzással együtt járó következmények miatt köhögnek és emiatt romlik a teljesítményük is. A COPD-s betegek negatív spirálba kerülnek, ahonnan az inhalációs hörgőtágító gyógyszerek használata mellett csak rehabilitációs kezeléssel, légzőtorna végzésével találhatnak kiutat" – fogalmazott Dr. Hidvégi Edit tüdőgyógyász, a Budai Tüdőközpont orvosa.

A krónikus tüdőbetegek fokozottan ki vannak téve a koronavírus-fertőzés veszélyeinek Forrás: Budai Tüdőközpont

Hozzátette, bár a COPD nem visszafordítható betegség, megfelelő terápiával és egészséges életmóddal javítható az életminőség. Hangsúlyozta a szűrővizsgálatok fontosságát és a rehabilitációs segítségnyújtást is.

A tüdőgyógyász kiülön kiemelte:

Távkonzultáció keretében az eredmények alapján a kezelőorvos meg tudja állapítani, hogy szükséges-e a meglévő gyógyszerelésen módosítani. Fontos, hogy a betegek